Mt. Halgord (3609 m) és Iraki Kurdisztán felfedezése Mt. Halgord, Iraki Kurdisztán

Mt. Halgord (3609 m) és Iraki Kurdisztán felfedezése

Mt. Halgord, Iraki Kurdisztán

Hegymászás

Áttekintés

Egészen őrült ötletnek hangzott, amikor lehetéges célpontként először felmerült Iraki Kurdisztán. Miután túravezetőd másfél évet élt a fővárosban, Erbilben, és szinte minden hétvégéjét a hegyek között töltötte, kézzelfogható közelségbe került ez a vidék. Iraki Kurdisztán nemcsak természetileg, kulturálisan is egyedülálló. Ugyanúgy látunk több ezer éves asszír romokat és káld keresztény kolostorokat, mint Szaddam lerombolt palotáit, az Iszlám Állam által elkövetett bűnök múzeumát, vagy halljuk pesmerga harcosok történeteit az alig egy éve történt Moszul felszabadításáról. A környék relatíve biztonságos, ezt túravezetőd ott leélt hónapjai során tapasztalta és folyamatos kapcsolatban van a helyiekkel. De mivel mégsem Ausztriába mész, biztonsági szempontok miatt változtatások előfordulhatnak a programban. Szerencsére bőven van látnivaló ahhoz, hogy ne unatkozzunk. A biztonság elsődleges fontosságú és helyi viszonylatban kockázatos területekre nem fogunk menni. FONTOS! Irak egésze a 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 9.§ (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó terület. Annak ellenére, hogy a túra meghirdetésekor elfogadható biztonsági kockázattal látogathatóak a programban szereplő területek, fokozott elővigyázatosság szükséges. A részvétel feltétele az utazási szerződésen felül egy külön biztonsági nyilatkozat aláírása.

Térkép

Programterv

1-2. nap – Utazás: Budapest-Isztambul-Erbil, másnap Duhok
Délután fölülsz Ferihegyen az Isztambulba tartó gépre, majd néhány reptéren töltött óra után az Erbil felé induló járaton találod magad. Érkezés kora hajnalban, fáradt leszel. Rövid alvás után elindulunk Duhokba, útközben asszír romok és a Mar Mattai kolostor megtekintése a terv. Szállás Duhokban.   
3. nap – Duhok-Deraluk
Reggel fölkelünk és nyomunk egy gyors trekking a város környéki hegyekben, megnézzük a duhoki víztározót, majd folytatjuk utunkat Amedibe. Útközben megtekintjük Szaddam sasfészkét a Gara hegyen, majd onnan továbbmegyünk Deralukba, ahol kempingezés és sütögetés az esti program.     
4. nap – Deraluk – Shanidar barlang – Korek hegy
Reggel egy rövid túrát teszünk Deralukban a patak mentén, majd átautózunk a Shanidar barlanghoz és fölmászünk a fölötte lévő hegyre, a környező kanyonok fölé. Délután továbbmegyünk a Korek hegyre. Fölfelé telekabinozunk, szállás a hegyen.    
5. nap – Korek – Hamilton út – Halgord
Ébredés után telebainnal lemegyünk a kocsihoz, ha előző este már sötét volt, végigmegyünk a  Hamilton road legfestőibb részén, amely a Közel-Kelet legnagyobb kanyonján vezet keresztül. Az éjszakát a Halgord hegy tövében lévő alaptáborban töltjük sátorban.  
6. nap – Halgord
Hajnalban indulunk a Halgord csúcsára (3609m). A mászás ikalandos mércével nézve nem kemény, de azért el fogsz fáradni. A szintkülönbség körülbelül 1000 méter, az út egy része hóban lesz. Estére Irak legmagasabb hegyével a tarsolyodban lesétálunk a hegy lábánál lévő Chomanba, ahol az estét sütögetéssel tesszük emlékezetessé.  
7. nap – Choman – Dukan tó
Chomanból pár óra alatt leautózunk a Dukan tóhoz. Motorcsónakkal bemegyünk egy kisebb kanyonba, de a nap nagy része pihenős lesz. Este kempingezés a Dukan folyó mellett.  
8. nap – Dukan – Sara szurdok – Szulajmania
Dukantól fél óra autózásra megérkezünk a Sara szurdok bejáratához. Itt egy Szaddam által lerombolt falu romjai és gránátalma ligetek mellől indulva fölsétálunk a varázslatos Sara hegyre, majd ugyanazon az úton vissza a kocsihoz. Estére Iraki Kurdisztán második legnagyobb városába, Szulejmaniába érünk.  
9. nap – Szulejmania – Erbil
Utolsó nap a szulejmaniai genocídum (a kurdok elleni Anfal kampányt, valamint az iszlám állam bűntetteitt bemutató) múzeum megtekintése visszatérünk Erbilbe. Este megtekintjük az erbili citadellát, az estét masszív kocsmázással töltjük Erbil keresztény negyedében, Ankawában.  
10. nap – Hazaút
Hajnalban kimegyünk a repülőtérre, és onnan egy gyors átszállással kora délután már Budapesten vagyunk.

Felszerelés és infó

Felszerelés és infó
FONTOS! Irak egésze a 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 9.§ (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó terület. Annak ellenére, hogy a túra meghirdetésekor elfogadható biztonsági kockázattal látogathatóak a programban szereplő területek, fokozott elővigyázatosság szükséges. A részvétel feltétele az utazási szerződésen felül egy külön biztonsági nyilatkozat aláírása.

Fontos tudnivalók:

A túra nem igényel előzetes magashegyi tapasztalatot, de a Halgordhoz fontos a jó erőnlét és túra tapasztalat. Ha még nem jártál magashegyi túrán, akkor is jöhetsz, de kérjük, hogy egyeztess velünk előtte.

A túra indításához szükséges min. létszám 8 fő. Amennyiben ezt nem érjük el, felár ellenében akár 3-4 fővel is elindítjuk a túrát. A túra részvételi díján felül, a helyszíni költségekkel is számolni kell.

Helyszíni költségek:

A túra első napján túravezetőd beszedi a helyszíni költségekre tervezett 490 dollárt.

Figyelem! A helyszíni költségek némiképpen változhatnak. Javasolt tartalék: 100-150 USD/fő.

Ez az összeg tehát a részvételi díjon felül, a helyszínen fizetendő, készpénzben.

Ez az összeg tartalmazza:

  • helyszíni utazási költségek (terepjáró, sofőr, üzemanyag)
  • belépők, felvonók díja
  • motorcsonak bérlés

Az étkezéseket NEM tartalmazza.

A helyi élelmiszer árak a magyar árak alatt vannak, a nagyvárosok elegánsabb éttermei pedig felette. Városon kívül a napi ellátás 10 és 20 dollár között lesz, a városokban kicsit több. Alkoholt a városokban gond nélkül be lehet szerezni, az európai áraknél olcsóbban, ugyanis nincs rajta adó. Útközben alapvető snackeket árusító kisboltok lesznek mindenütt, valamint éttermek, piknikezésnél pedig mi készítjük el a fejedelmi étkünket.

Felszerelés:

A túra alapvetően több fél-egynapos trekkingből áll, köztük autóval közlekedünk. Alapvetően tavaszi magashegyi trekking felszerelés szükséges, vízálló bakancs, vízálló és meleg rétegek, meleg, mínusz 5 fok komfortú hálózsák, fejlámpa, 30-35 literes túrazsák, kamásli.

Túrabot és derékalj, sátor a helyszínen bérelhető szükség esetén.

Szállások:

A szállások vagy 3 csillagos hotelekben, vagy bérelt házban, vagy sátorban lesznek.

Mivel Iraki Kurdisztánban leszünk, alapvető biztonsági előírásokat be fogunk tartani:

A török és az iráni határ közelében időnként előfordulnak kisebb hadműveletek a határ túloldalán. Amennyiben ezek érintik Kurdisztán területét, a kurdisztáni hatóságok lezárják az adott utat, mi pedig alternatív program után nézünk. Az utóbbi két évben ilyenre nem került sor, de ez nem rajtunk múlik.

Az utóbbi évtizedekben sok háború tépázta az országot, és – Boszniához vagy Horvátországhoz hasonlóan – vannak elaknásított vidékek. Az aknamezők mindig ki vannak táblázva, mi pedig a kijelölt úton maradunk. Minden útvonalat többször bejártunk korábban, ebből semmilyen probléma nem lehet.

Az országban kiváló a közbiztonság, amit részben a rengeteg fegyveres garantál. Túránk alatt checkpointok tucatjain fogunk áthajtani. Mindenkinél legyen kéznél az útlevele és a checkpoint előtt levesszük a napszemüveget. Leggyakrabban egy mosoly kíséretében tovább fognak inteni, esetleg megkérdik, honnan jöttünk.

Vízum, utazás:

Budapestről egy átszállással utazunk ki Irakba. A repülés idő kb. 9-11 óra lesz, a jegyek ára 110 ezer Ft körül indul. Természetesen a csapat összeállása után segítünk a megfelelő járat kiválasztásában. A repülőjegy ára tájékoztató jellegű.

A helyszínen terepjárókkal és sofőrökkel fogunk utazni. Ennek költségét az helyszíni költségek alatt találod.

Iraki Kurdisztánba nem kell vízum. Landoláskor ujjlenyomat vétele után beütik az egy hónap maradásra érvényes pecsétet.

Az ár tartalmazza

  • túravezető díja
  • túravezető költségei
  • szállások

Az ár nem tartalmazza

  • Utazás (repülővel)
  • Helyszíni költségek (kb. 490 USD/fő)
  • Étkezés egyéni igények szerint
  • Biztosítás

Induló ár

HUF 218,000

Hossz

10 nap
Áttekintés
Programterv
Felszerelés és infó
Az ár tartalmazza
Az ár nem tartalmazza