Kajakkal a Norvég Fjordvidéken Norvégia

Kajakkal a Norvég Fjordvidéken

Norvégia

Túrázás
Kajakozás
8 nap
Közepes
Szállás
Társaságnak, Egyedül utazóknak

Áttekintés

Azt eddig is tudtad, hogy Norvégia fjordok által felszabdalt felszíne világrengetően szép tájakkal rendelkezik, hisz azok számtalan fotóról és videóból köszönnek vissza. Azt azonban tudtad-e, hogy e különleges hangulatú tengerágakon KAJAKKAL is lehetséges túrát tenned? Persze nem a nyugati szelek által gyakorta korbácsolt óceáni partok mentén, hanem a Norvég-tengertől távolabb, a szárazföldbe helyenként akár 100-150 km mélyen benyúló fjordokon… Ott ugyanis már csitul a hullámzás, sőt az 1300-1500 méter magas hegyek a lent suhanó evezőst többnyire a szelektől is megóvják. IGAZI KALAND lesz tengerre tervezett hajóinkkal felfedezni e rendkívül tagolt felszínű világot! Kék és zöld “csomagolópapírjából” apránként bonthatod ki utazásunk “ajándékát”, a Földünk egyik legszebb tájegységének számító Norvég Fjordvidéket! Eme vízimádóknak koreografált utazás a tengerszint látnivalóin túl a “fentebbi világot” is be-becsempészi majd napjaidba! Mert mástól bizseregsz meg, miközben sok száz méteres fjord-mélységek felett siklasz kajakoddal vagy nyakroppantó magasságokból aláhulló zuhatagok permetébe kormányozod hajódat, s mástól, midőn a lapátot letéve 1-2 órára bakancsot húzol… Mivel átlagban napi 6-7 órát fogunk hajóinkban tölteni, ezért időnként szükséges lesz megmozgatni az alsó végtagjainkat is… Kajakos napjainkon ehhez elég lesz felkapaszkodni egy tengerág meredek oldalában kicsit, s lehuppanni a harapni valóan dús fűbe egy vízesést vagy “pusztán” az alant kéklő fjordot csodálva… Ám a vizes napok előtt és után jó fog esni egy jég-csiszolta gránitgerincen “kopogni”, hogy aztán az ösvény végét elérve “az állad is koppanjon”, midőn felülről pillantod meg Földünk egyik legnagyobb vízesését, vagy kontinensünk legmagasabb vertikális sziklafalát… Esténként szállásainkra megtérve élményeinket a faházaink falának “támaszthatjuk”, hogy később a teraszon vagy a közeli tábortűz mellett vacsorázva megint csak “odahúzhassuk” őket magunkhoz… Ezek a közös vacsorák, a borozgatós-teázós beszélgetések – de legfőképpen a már az első napon Rád “tapadó” ÉSZAKI NYUGALOM – jó eséllyel hamar törlik az otthonról hozott “agyalni valókat” benned… Attól a naptól fogva, hogy e túráról hazatérsz, a lapátod “szűnni nem akaró” csobbanásain túl az alkák, sirályhojszák, csigaforgatók és sok mástengeri valamint partfutó madár zsibongása épp úgy része lesz “norvég hanganyagaidnak”, mint egy partoldali farm füves tetejű házai előtt napozva a körülötted ugráló szöcskék zizegése, vagy egy fjord feletti sziklafokra kirándulva a nehezen felfogható mélység fölé “odatapasztó” csend…. Kajaktúra-vezető: Hegedűs Robi Csoportvezető: Varga Viki

Programterv

1. napKIUTAZÁS: Osló – Jotunheimen Nemzeti Park, Knutshoe (túra)

Osló-reptér (itt találkozunk, a túra reggel 8:45 órakor innen indul) – utazás a Skandináv-hegység legmagasabb tájára (a három-négy órás autózás során máris beleszerethetünk a kezdetben hegyes-erdős, majd nyírfás-tundrás, ám mindenfelé tavakkal, patakokkal és vízesésekkel teli norvég tájba) – Jotunheimen N.P. (az „Óriások-hegységében” emelkednek Skandinávia legnagyobb – közel 2500 méteres -, örök hóval fedett, a gleccserekből nunatak-szerűen kiemelkedő csúcsai, melyek rideg, ám szépséges fjelleket és sokszor nyáron is még a hófoltokból táplálkozó, kisebb-nagyobb tavakat fognak közre) – a Knutshoe-csúcs (1517 m) meghódítása (Norvégia egyik leghíresebb túraterepén indulunk amolyan “tereppel ismerkedő” gyalogtúrára; a kb. 6-7 órás kaland fizikailag és érzelmileg is “felkészít” minket a következő napok sorozatos kihívásaira; amúgy az, aki kedvet érez rá, a csúcsra is felkapaszkodhat és a gerincen végigsétálva csodálhatja meg a meseszép panorámát; T1A**, 15 km, +200 m illetve T1B***, 14 km, +750 m)Szállásunk 1 éjre a Jotunheimen Nemzeti Park határán, 4 személyes faházakban lesz.

2. napUtazás a Fjordvidékre – Mardalsfossen (túra) – Trollok fala (túra) – Romsdalsfjord, Andalsnes (kajak-próba) – Rödvenfjord

KORAI INDULÁS!!!Nyugati Fjordok (korán talpon leszünk, a laposabb fényekben is megcsodáljuk a kempingük mellett “elrobogó” folyót, majd továbbindulunk a Fjordvidékre; útközben beiktatunk fotószünetet, hogy a 2-3 órás autózás monotonitását megtörjük…) – Mardalsfossen (egy tóparti ösvényen közelítjük meg, majd felülről – a bátrabbak akár pár méternyi (!) közelségből – csodáljuk a kétlépcsős zuhatagot, mely 633 méteres teljes hosszával Európa egyik legnagyobb vízesése; T2**, +100 m, 4 km) – Trollok Fala (a jégkorszakok egyik „mesterművét”, Európa legmagasabb vertikális sziklafalát (1100 m) igyekszünk “befogni és befogadni” – előbb alulról, egy parkolóból, majd felülről, egy hófoltos csúcsok közötti gerincre kirándulva; T3**, +150 m, 2 km) – randevú a Romsdalsfjord-dal (este lesz már – ám jó világos este! – mikor végre megpillantjuk a tengert, s ha annak hullámai nem is, öröm bizonyosan elönt majd bennünket: itt vagyunk az annyira várt FJORDOKNÁL…) – FAKT. kajak-próba Andalsnes kikötőjében (ha minden kedvezően alakul, úgy este akár már ki is próbálhatjuk 24 órára bérelhető kajakjainkat – mert mi lehet jobb ráhangolódás a fjordokon való suhanásra, mint “beleevezni” egy naplementébe…)Szállás 2 éjre Andalsnes környékén, a Rödvenfjord partján található, 4 személyes bungalókban (ahol a többi kempinglakóval közös a vizesblokk valamint a konyha/étkezőhelyiség…)

3. napKAJAKTÚRÁNK 1. napja (a táv 15-20 km): a Romsdalsfjord és a Rauma-folyó

KAJAKTÚRÁNK 1. napja(a táv 15-20 km): a Romsdalsfjord és a Rauma-folyó A vízen illetve itt-ott kikötve az alábbi látnivalók várnak ránk: Romsdalsfjord (Norvégia 9-ik leghosszabb, festői szépségű fjordja remek lehetőséget kínál az első lapátcsapások megtételére; a tengert “kóstolgatva” lehetőség nyílik kipróbálni magunkat: “ránézhetünk” az erőnlétünkre, összehangolódhatunk hajónkkal, lapátunkkal, no meg a hullámokkal – s persze “non-stop” gyönyörködhetünk a tájban…) Rauma-folyó (türkizzöld, méltóságteljesen – szinte észrevehetetlenül lassan – “mozduló” vizén beevezhetünk a varázslatos Romsdal alsó részére; hol legelők, hol kellemes ligetek, hol pedig az óriás sziklafalakig húzódó, sűrű erdők szegélyezik a medret; az édesvízi kaland során megpihenhetünk az egyik kikötésre csábító, napsütötte homokpadon, ahol némi fürdésre is kedvet kaphatunk…)

4. nap – Troll-hágó (fotószünet) – Valldal

Andalsnes – Trollok Ösvénye és a Stigfossen (fotószünetek)KORAI INDULÁS!!! Trollok Ösvénye és a Stigfossen (sofőrt izzasztó szerpentinen kapaszkodik fel autónk a Troll-hágóra; az egyik kanyarban a dübörgő Stigfossen permetfelhőjén gurulunk keresztül – naná, hogy megállunk fotózni…)   KAJAKTÚRÁNK 2. napja(a táv 20-24 km): A Tafjord titkai Tafjord és a Tafjordfjella (a 12 km hosszú fjord a “Hegyek Kapuja” nevet is viseli – nem érdemtelenül, hisz az ide beevező tekintetét alig-alig tudja levenni a tengerág végében feltűnő, 1800 méter fölé magasodó, egész évben havas hegyvidékről, a hegymászók kedvelt célpontjáról, a Tafjordfjella-ról) Muldalsfossen (zuhatag, 200 méter körül szabadeséssel – ilyen még Norvégiában se látható “minden sarkon”; a fjordpartról a vízesés tetejéhez őserdőn keresztül, 13 hajtűkanyart megtéve vezet fel a gyalogösvény…; a vízesés felett gyönyörű völgy – Muldal – húzódik a havas hegyek irányába; T4**, +350 m) Fjøra (színes csónakházak sorakoznak a Tafjord egyik széltől védett öblében) Szállásunk 2 éjszakára Valldal-ban, 4 személyes bungalókban lesz.

5. napAJAKTÚRÁNK 3. napja (a táv 20-25 km): Alesund és az Atlanti-óceán szigetei

FIGYELEM! Ezt a napot – a nyílt óceánnal való egyetlen találkozásunk napját az időjárás – különösen a víz – “lelkiállapotának” függvényében alakítjuk majd!Alesund (“Észak Velencéje” art-nouveau stílusban épült, színes házaival, keskeny csatornáival elegáns, kissé decens, de mégis megkapó hely; evezgetve a halászhajók, vitorlások és hobbi-motorosok között kicsit mi is ráérő, unatkozó helybélinek érezhetjük magunkat…)Giske, a “sagák szigete” (már 8000 évvel ezelőtt lakott volt; a IX.sz.-ban itt született Rollo viking vezér, Normandia későbbi megalapítója, Hódító Vilmos ősapja; ha kedvünk támad, akár ki is köthetünk a sziget egyik fehér homokú partszakaszán…)Godøy-szigete (a szigeten ugyan egy piciny település és egy világítótorony is található – csak a vízről szemléljük őket -, mi azonban a homokos partot vesszük célba, hogy egy rövid – alsó végtag-regeneráló – sétát tegyünk felfelé; az egyik hegy oldalában annyit emelkedünk, hogy kicsit rálássunk a tájra, s elmerenghessünk a végtelennek tetsző óceán szirtektől és apró, lakatlan szigetektől mintás kékségén; T5**, +250m, 2 km)

Szállásunk ismét Valldal-ban, az előző éjjel megismert kemping faházaiban lesz.

6. napA PIHENŐNAP… Dalsnibba-csúcs (fotózás) – Storseterfoss (túra) – Geiranger (nézelődés) – Grindalssetra (túra)

Dalsnibba-csúcs (autóval szerpentinezünk fel az 1500 méter magas csúcsra, ahol lenyűgöző panoráma fogad minket).túra a Storseterfoss-hoz (a fjord feletti hegyoldalba kapaszkodunk fel egy könnyed gyaloglással, miközben a Geirangerfjord panorámája végig elkísér; fent picike tisztásra jutunk, ahonnan a hangosságával magát messziről eláruló vízesés már csak néhány méter…; különleges élményt adhat, hogy akár a lezúduló víztömeg mögé is besétálhatunk a sziklafal tövében húzódó párkányon; T6**, +550m, 9 km) Geiranger falu (a fjord végében található település tipikus fjordvidéki turistaközpont: napközben nyüzsgő, a parkolók, az ajándékboltok és az éttermek dugig vannak; estefelé viszont a turistahad “elvonul”, kevesen maradnak, s ez a “szelíd, esti zsongás” nekünk már jobban elviselhető…)Grindalssetra (a Geirangerfjord feletti túrák legszebbike meredek ösvényen visz fel az erdőhatár fölé, ahol egy régi farm egyensúlyoz a meredély felett; e helyütt – ahol a tajga és a tundra növényvilága “találkozik” – egy pompás gleccservölgy “érkezik ki” a hegyek közül, s mivel ez kb. 1100 méter tszf. magasságban történik, ezért a völgyben addig csak visszafogottan kanyargó kis folyónak hirtelen nagyot kell ugrania…; T7***, +750 m, 5 km)

Szállásunk 2 éjre Geiranger-ben, az egyik hegyoldali kempingben lesz, egyszerű, 4 személyes faházakban.

7. napKAJAKTÚRÁNK 4. napja (a táv 22-26 km): A Geirangerfjord világa

Geirangerfjord (“világörökség-listás” vízén suhanva nemcsak a “sziklafal-simogatás”, hanem a “vízesés-zuhanyok” alatti felfrissülés is kuriózum lesz) Gjerdefossen (a hossza 498 m) és Friaren (440 m) (a két zuhatag bármelyikéről nálunk nemzeti parkot neveznének el…. de ez itt Norvégia… itt az ilyenből 12 egy tucat…) Mennyasszonyi fátyol-vízesés (a cseppek milliárdjaiból létrejövő fátyol szépsége tuti “leteteti veled a lapátot”…) Syltavika és a Blomberg-farm (a napi táv kb. felénél kis kőmólónál kötünk ki, hogy gyalogtúrát tegyünk a Geirangerfjord feletti hegyoldalban a 450 m magasban lévő Blomberg-farmra, ahol aztán újfent “szó bennszakad, hang fennakad”…; T8**, +450 m, 1,5 km) Hét Nővér-vízesés  (a legenda úgy tartja, hogy e helyütt “7 nővér”, a zuhatag hét ága, játékosan táncol a hegy körül…; 1500 méter körüli magasságban, az örök hó birodalmában, ahol az olvadás egész nyáron át tart, kis erecskék indulnak útnak a fjord felé; mi lentről nekirugaszkodó vízfonatokat – azaz inkább “vízcsomagokat” – látunk, melyek aztán valamely útjukba eső “sziklanyakon” szétbomlanak…) találkozás delfinekkel (ha szerencséd van, a fjordokban élő disznódelfinek meg-megtolják majd a kajakodat ) Szállásunk megint csak Geiranger felett, a már “belakott” faházainkban lesz.

8. napGeiranger – Gudbrandsdalen – Lom (gerendatemplom) – Rondane Nemzeti Park (kis túra)/Lillehammer (városnézés) – Oslo-Gardermoen repülőtér – HAZAUTAZÁS

Utazás a Fjordvidékről a Gudbrandsdalen felé (kora reggel búcsút mondunk a fjordoknak és Keletnek tartunk – azaz elindulunk Dél-Norvégia felé…) – Lom gerendatemploma (fotószünet a viking korból fennmaradt néhány fatemplom talán legszebbikénél, melynek finoman kidolgozott ornamentikája és misztikus belső tere elvarázsol minden arra járót – teszi ezt a XII. sz. óta…) – “A” PROGRAM a Gudbrandsdalen-ben: Rondane Nemzeti Park (kanyargós, keskeny hegyi úton közelítjük meg a rezervátum “szívét”, mely – a 2000 méter feletti, süvegszerű csúcsai miatt – igencsak karakteres tája a szépségekben bővelkedő Skandináv-hegységnek; búcsútúránkon részben egy heves és széles, az egész évben hófoltos gerincek alól “táplálkozó” folyócskát követünk; időnként meg kell majd állnunk, hogy becsukjuk az ezen a vidéken könnyen tátva maradó szánkat…) – “B” PROGRAM a Gudbrandsdalen-ben: Lillehammer (látogatást teszünk az 1994-es téli olimpiai játékok helyszínén; miután kicsit bóklásztunk a városkában, körbejárjuk a síugró stadiont, ahonnan a bátrabbak fel is mehetnek a hosszú lépcsősoron, a nagysánc mentén…) – Osló-Gardermoen repülőtér (utazásunk 16 órakor a reptéren indulási csarnokában ér véget…)Szállás: mindenkinek a saját kis ágyában

Hasznos megjegyzés

Megjegyzések:

  • A repülőjegyek és illetékek várható költsége – 1 db. feladandó csomaggal együtt – kb. 60-70e Ft.
  • A túra min. 10 fő jelentkezése esetén biztosan indul! (Irodánk esetleg már 7 vagy 8 fővel is elindítja a csoportot, amennyiben valamennyi jelentkező elfogadja a kisebb létszám esetére felajánlott részv.-i díj-emelést.)
  • Az indulás előtti csoport-megbeszélésen átbeszéljük a szükséges felszerelést…
  • Mivel a kajakozás az egyes napokon egy adott pontból indul és oda tér vissza, ezért szabadon eldöntheted, hogy egy adott napon részt kívánsz-e venni a vizes programon vagy inkább a parton maradnál.
  • A túra előtt pár héttel (később egyeztetendő időpontban) Százhalombattán lesz lehetőség ráhangolódni a kajakozásra, kipróbálni a tengeri kajakban való evezést, mivel az utazásaink előtt szokásos csoporttalálkozót ezúttal a Mi kis városunkba, a Cinto székhelyére szervezzük…
  • A repülőre feladandó csomagnak vízhatlan zsákot érdemes választani, mert azt fogjuk tudni a vizes napokon is használni! Kézipoggyászként egy nagyobb hátizsák (35-40 literes) a jó választás! A kajakozás napjai alatti kisebb gyalogtúrákhoz övtáskát javasolunk!

Fontos tudnivalók

Fontos tudnivalók:

A részvételi díj tartalmazza:

  • 7 éjre a szállást
  • a kisbusz/szgk. költségeit
  • az autó útdíjait illetve parkolási költségeit
  • a kompjegy(ek)et
  • a magyar nyelvű kajaktúra-vezető és a csoportvezető költségeit
  • a szervezést

A részvételi díj nem tartalmazza a helyszínen, norvég koronában fizetendő kajakbérlést (az ár fjordonként – azaz kölcsönzőhelyenként – eltérő lehet; a várható árak: egyes kajak – 600-800 NOK/kajak/nap illetve kettes kajak – 800-1400 NOK/kajak/nap).

Nincs benne továbbá a részvételi díjban a repülőjegy (egyénileg kell intéznetek, de CSAK A MINIMÁLIS CSOPORTLÉTSZÁM elérését követően!), az oslói reptér esetében a transzferek, a kötelező utasbiztosítás és az ellátás (önellátás lesz, kétnaponta bevásárlási lehetőséggel), valamint a meleg vizben zuhanyzáshoz szükséges tokenek (kempingtől függően egy-egy zuhanyzás ára 10/15/20 NOK lehet).

FONTOS!!! A részvételhez kajaktudás nem szükséges! Bevállalós, vizet kedvelő kezdők is bátran jelentkezhetnek! A jelentkezők számára itthon lehetőséget biztosítunk, hogy kipróbálhassák a “tengeri” kajakozást (tengeri kajakkal) a Dunán. A teljesen kezdők számára ez az előzetes próba szükséges a jelentkezés véglegesítéséhez!

AJÁNLOTT: vízhatlan táska vásárlása, hogy a holmid mindig száraz maradhasson. (A Decathlonban lehet ilyet vásárolni. Azért kell, hogy az evezések idején az aznapi túrához szükséges holmidat – csomagodat – a kajak belső rekeszekben tudjad tárolni.

Túravezető

Hegedűs Robi
Van kérdésed?
A kérdésed legalább 5, maximum 2000 karakter hosszúságú lehet.
Küldés

Az árak változásának jogát fenntartjuk.

Ár

265 500 Ft

Hossz

8 nap
Van kérdésed?
A kérdésed legalább 5, maximum 2000 karakter hosszúságú lehet.
Küldés
Foglalj a Trekhunton!
"Mi is a Trekhuntot választottuk, bátran válaszd te is!" - Cinto