Visegrád már a középkorban is mind a magyarok, mind pedig az európaiak közkedvelt helye volt, és ez csak fokozódott a mai napig. A csúcsosodó hegyek, a sűrű erdők és a kanyargó Duna olyan környezetet és atmoszférát teremtenek, amit mindenképpen érdemes, legalább egyszer felkeresned! És ha már egyszer felkerested, akkor biztosan szeretnél majd visszatérni ide, hiszen a környék megannyi természeti csodát, kilátót, középkori épületet és programot rejt.

Visegrád, mint a Dunakanyar része a belföldi turizmus egyik legnépszerűbb állomása. Kora tavasztól egészen késő őszig pezseg a város. Családok, párok, de akár egyedül kirándulók számára is rengeteg izgalmas programot kínál Visegrád és környéke. Mondhatjuk úgy is, hogy Visegrád az aktív kikapcsolódás fellegvára. De ha jobban preferálod a városfelfedezős kirándulásokat, akkor is érdemes Visegrádot felvenne a bakancslistádra.

Visegrád Magyarország egyik legkisebb városának számít, ennek ellenére egymást érik a látnivalók és a túraútvonalak. A cikkben összeszedtem a Top 13 látnivalót. A látnivalók közül több is belefér egy napba, de ha emellett élvezni szeretnéd a panorámát vagy pálinkakóstolón részt venni, akkor érdemes több napot is szánnod Visegrádra. Két-három nap alatt már kellemesen be lehet járni a környéket, de akár egy hétre is van elegendő látnivaló.

Hol található Visegrád? Hogyan lehet megközelíteni?

Visegrád Budapesttől nagyjából 50 km-re található északi irányba. Autóval alig 1-1,5 órát vesz igénybe az út, tömegközlekedéssel pedig kb. 2-2,5 órát. Ezért is lehet, hogy a budapestiek és a közép magyarországi régióban lakók kedvelt úticélja. Jó választás lehet, ha csak 1 napod van és szeretnél egy új város felfedezni, anélkül, hogy órákat kellene utaznod.

Budapestről tömegközlekedéssel:

  • Szentendréig – H5 HÉV, majd 880/882/889-es busszal Visegrádig
  • Újpest városkaputól 880/882/889-es busszal Visegrádig
  • MAHART

Visegrádon több helyen is le lehet szállni. Érdemes vagy a Hajóállomásnál vagy pedig a Királyi Palotánál pattansz le a buszról. Innen tudod a legegyszerűbben bejárni a környéket.

Visegrád térkép - Budapest távolság
Visegrád térkép - Budapest távolság

TOP 13 látnivaló

Visegrád különlegessége onnan származik, hogy a középkorban a magyar királyok kedvelt rezidenciája volt. Ráadásul a város adottságaiból ered, hogy mind hadászati, mind kereskedelmi szempontból kiemelkedő helyet töltött be.

Ebből kifolyólag rengeteg középkori vár, épület és emlékmű is van a TOP 13 látnivaló között. De ha aktív kikapcsolódásra vágysz, akkor a kalandpark, a bobpálya, az erdei ösvények és az állatkert biztosan a kedvedre való lesz!


#1 Fellegvár, Visegrádi vár

Visegrád legismertebb látványossága a Fellegvár vagy más néven a Visegrádi vár. A vár egy ominózus építmény, mivel a Visegrádi-hegység csúcsától, a hegyoldalon végig, egészen a Duna partjáig húzódik. A vár a 13. században épült és a történelem során hosszú ideig jelentős szerepet töltött be a háborúk és hadjáratok során.

A várnak két része van. Az alsó vár és a fellegvár. A vár jól körüljárható és az épület is jól karbantartott. Belül pedig több kiállítást is megtekinthetsz. A kiállítások között van, ami a vár történelmével foglalkozik, a Szent-Korona itteni őrzéséről is többet tudhatsz meg, illetve a térség az erdő, vadászati és halászati gazdálkodásával is megismerkedhetsz.

Nyitvatartás

  • Március 1 - Március 29.: 09:00 - 17:00
  • Március 30 - Szeptember 30.: 09:00 - 18:00
  • Október 1 - Október 26.: 09:00 - 17:00
  • Október 27 – December 1.: 09:00 - 16:00
  • December 2. - December 23.: péntek-szombat-vasárnap 10:00 - 16:00

Belépők

  • Felnőtt: 1700 Ft
  • Diák/Nyugdíjas: 850 Ft
  • 6 év alatt 70 év felett: ingyenes

Visegrádi citadella

A Visegrádi citadella a Visegrádi vár része. A citadella általában a várak vagy városok szélébe épített erődítmény volt, amit a legjobban megerősítettek, hogy baj esetén még végső soron ide tudjanak menekülni a katonák és tartani tudják a várat vagy a várost az ellenséggel szemben. A citadellát többször is felújították és a vár részeként látogatható.

#2 Salamon torony

A Fellegvár után a következő megálló a Salamon-torony, ami az alsó várrendszerhez tartozik. A torony a gyakorlatban egy lakótorony volt, amit valószínűleg tévesen neveztek el Salamon-toronynak, mivel a torony még nem volt megépülve, amikor Salamon király ott raboskodott.

A torony számos rendezvénynek, lovagi tornának ad helyet egész évben. A toronyban is van két állandó kiállítás. Az egyik a visegrádi Királyi Palota XIV. századi díszkútja, a második pedig a Visegrád története az őskortól a XX. századig. A torony egyébként a fantasztikus panorámája miatt vált annyira közkedvelt helyszínné. Az épület 31 méter magas, ahonnan elképesztő kilátás nyílik a Duna-kanyarra.

Nyitvatartás

  • Május 1 - szeptember 30.
  • Szerda-Vasárnap: 09:00 - 17:00

Belépők

Kedvezményes (6-26 év között, 62-70 év között, legalább két 18 év alatti személyt kísérő közeli hozzátartozó)

  • Felnőtt belépő: 700 Ft
  • Kedvezményes jegy: 350 Ft
  • 6 év alatt és 70 év fölött jegy: ingyenes

#3 Királyi palota

A palota alapjait még Károly Róbert rakatta le a 14. században, és a fantasztikus környezet miatt, a későbbi uralkodók több ízben bővítették vagy éppen újították fel az épületet. A palota gótikus falai között újraélednek a reneszánsz mindennapok az ott található kiállításoknak köszönhetően. Az épületben öt állandó kiállítás van. Az Anjou-kori kőtár, a Visegrádi Királyi Palota története, egy Zsigmond-kori szobor, a Királyi konyha és a Corvin lakosztály is mind, mind segít, hogy beleképzeld magad Mátyás király vagy Aragóniai Beatrix helyébe.

Nyitvatartás

  • Március 1 - november 30.: 09:00 - 17:00 (hétfőn zárva)
  • December 1 - február 28.: 10:00 - 16:00 (hétfőn zárva)

Belépők

Kedvezményes (6-26 év között, 62-70 év között, legalább két 18 év alatti személyt kísérő közeli hozzátartozó)

  • Felnőtt: 1400 Ft
  • Kedvezményes jegy: 700 Ft
  • 6 év alatt és 70 év fölött: ingyenes

Megközelítés

A Királyi Palota Visegrád főterétől gyalog kb 45 percre található.


#4 Zsitvay kilátó

A vártól erdei úton és autóúton is el tudsz jutni a Nagyvillám tetejére, a Zsitvay-kilátóhoz. A Fellegvártól az Országos Kéktúra jelét követve, majd a kék háromszög jelzésű útra letérve, nagyjából 1 óra alatt a kilátónál lehetsz. Az útvonal könnyű túrának számít, a terep nem nehéz. De mivel a Zsitvay-kilátó Visegrád legmagasabban fekvő kilátója a maga 378 méterével, ezért néhol számíthatsz emelkedőkre.

A kilátót 1933-ban építették. Az épület tetején szemkápráztató panoráma vár. Nem csak a Dunakanyar csúcsait és völgyeit lehet látni, hanem tiszta időben akár a Pilisen keresztül, a Mátrán át, egészen a Zsámbéki medencéig. A táj beazonosítását pedig a kilátóban informatív ábrák segítik.

Nyitvatartás

  • Április 15-től október 15-ig: 10:00-18:00 / hétfőn zárva
  • Október 15-től április 15-ig: 10:00-16:00 / hétköznap zárva

Belépők

  • Felnőtt: 400 Ft
  • Nyugdíjas: 300 Ft
  • Gyerek (6-18 éves korig): 200 Ft
  • Gyerek (6 év alatt): ingyenes

Megközelítés

A Zsitvay kilátó Visegrád főterétől nagyjából 1,5 órára található gyalog.


#5 Pálinkamúzeum: Zugfőzde

A Zugfőzde Pálinkamúzeumban a magyarországi pálinkafőzés történetével és rejtelmeivel ismerkedhetsz meg, és az is kiderül, hogy mi köze van Visegrádnak a pálinkafőzéshez. A múzeum érdekessége, hogy egy interaktív bemutatón keresztül mindenki átélheti, hogy milyen volt a zugfőzés a való életben.

A múzeumban rendszeresen vannak programok is, többek között pálinkatúra, látványfőzdei látogatás és pálinka BOKSZ is. Ráadásul a nap végén pálinkareceptekkel és hozzávalókkal a zsebedben távozhatsz.

Nyitvatartás

  • Kedd - szombat: 14:00 – 18:00

Belépők

  • Felnőtt hegyek: 800 Ft
  • Gyerek, diák, nyugdíjas: 700 Ft

Megközelítés

Autóval kb 5-10 perc, gyalog nagyjából 40 perc az út.


#6 Bertényi Miklós Füvészkert

Visegrádról a méltán híres Telgárthy-réten át (ahol hétvégenként fürtökben ülnek a családok és párok) juthatsz el a Bertényi Miklós Füvészkertbe. A füvészkertet 1960-ban egy lelkes erdőmérnök hallgató álmodta meg. A kertben egymást érik a hatalmas luc - és vörösfenyők, aminek köszönhetően a csend és a nyugalom új szintjét tapasztalhatod meg.  

A kert különlegessége, hogy a környező területhez képest itt teljesen más a növényzettel és mikroklímával találkozhatsz, illetve egy madártani tanösvényen megismerkedhetsz a térségben honos madarakkal.

Már a parkhoz vezető út is teli van érdekes látnivalókkal, mint az Ördögmalom-vízesés, a Magdolna-forrás és az Apátkúti patakok.

A kerthez pedig pár éve már tartozik egy étterem is, az Ördögmalom Étterem. Itt tudod megváltani a belépőt és kellemes madárcsicsergésben és a fák suhogását hallgatva pedig egy kávét is elfogyaszthatsz.

Nyitvatartás

  • November 1 – Március 15: 12:00 – 19:00  / csütörtök, péntek, szombat,  vasárnap
  • Március 15 - Május 1-ig: 12:00 -20:00 / hétfő, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap
  • Május 1 - Augusztus 31-ig: 12:00 – 20:00 / minden nap
  • Szeptember 1 - Október 31-ig: 12:00 – 20:00 / hétfő, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap

Belépők

  • Felnőtt: 1000 Ft
  • Diák, nyugdíjas: 500 Ft

Megközelítés

  • Autóval 15 perc
  • Gyalog kb 1 óra a Füvészkert és a központ között a távolság

#7 Gokart és Kalandpark

Ha nem lett volna elég az erdei túrázás, és még maradt energiád, akkor mindenképpen érdemes meglátogatni a kalandparkot és a gokart pályát. A Visegrád Gokart és Kalandpark a Visegrádi Felső Öböl után találod a 11-es főút mentén.

A szabadban egy hatalmas kalandpark terül el, ahol mindenki talál magának kihívást jelentő pályát. Ha pedig nem szereted a magaslati kihívásokat, akkor még mindig választhatod a gokartot. Rossz időre is van megoldás, ha véletlenül eleredne az eső, akkor sem kell aggódnod! Fedett helyen van lehetőséged kipróbálni a rally szimulátort, a léghokit, a csocsót, a dartsot és még rengeteg más játékot. És ha családdal utazol, akkor a gyerekek is biztosan odáig lesznek a hatalmas fa játszótértől vagy a water ball-tól.

Nyitvatartás

  • Hétfőtől – vasárnapig: 9:00-21:00

Belépők

  • Kalandpark Felnőtt: 3000 Ft / óra, az első óra, utána minden megkezdett óra 2.000 Ft
  • Kalandpark Gyerekjegy: 2000 Ft / óra
  • Biliárd: 1000 Ft / óra
  • Ping-pong: 5000 Ft/óra
  • Kosárlabda/Streetball: 1000 Ft/ óra
  • Csocsó: 100 Ft/ 10 golyó
  • Trambulin: 500 Ft / 5 perc
  • Water Ball: 1.000 Ft/ 5 perc

Gokart árak, pályabérlés

  • 6 gokarttal 90000 Ft /óra
  • 7 gokarttal 105000 Ft /óra
  • 8 gokarttal 120000 Ft /óra
  • 9 gokarttal 135000 Ft /óra
  • 10 gokarttal 150000 Ft /óra

Megközelítés

A kalandpark és a központ nagyjából 1 óra gyalog távolságra van. Autóval csak pár perc a 4-5 km-es út.


#8 Visegrád Bobpálya

A visegrádi bobpálya a visegrádi kirándulás elengedhetetlen állomása. A parkban két bobpálya van, amik egész évben borzasztó népszerűek. Az egyik egy nyári bob, a másik pedig egy alpesi bob. A két pálya ugyanazon az útvonalon halad végig, csak a bob típusában van eltérés. A pályákon 12 kanyar van, 35 méter szintkülönbség és 700 méter hosszú lesikló szakasz.

Nyitvatartás

Munkaszüneti  napokon a bob pálya eltérő nyitvatartással rendelkezhet.

  • Január 1 - Február 28: 11:00 - 16:00
  • Március 1 - Március 31: 11:00 - 16:00
  • Április 1 - Április 30: 11:00 - 17:00
  • Május 1 - Augusztus 31: 11:00 - 18:00
  • Szeptember 1 - Október 31: 11:00 - 17:00
  • November 1 - December 31: 11:00 - 16:00

Megközelítés

Autóval sokkal gyorsabban, gyalogosan pedig 1,5 óra alatt jutsz el Visegrád központjából a bob pályáig.


#9 Spartacus ösvény

A Spartacus ösvény a Visegrádi hegység egyik legnépszerűbb turistaútja. Korábban kizárólag csak vadászok használhatták, ám 2015 óta a vadászsövény merész vonalait már mindenki meghódíthatja. Az út Pilisszentlászlóról indul, ahonnan végig jól látható jelzéseket követve tudod végigtúrázni az utat.

Az útvonal a könnyű túrautak közé tartozik, azonban itt is vannak izgalmak. A séta során van, ahol keskenyen összeszűkülő ösvényen kell a hegyoldalban kanyarogni, de az eredeti vadászösvény igazán nehéz területeit megtisztították és jól járhatóvá tették.

🔍 A Spartacus ösvényről írt hosszabb leírásunkat itt találod.

  • Túra hossza: 12 km
  • Túra időtartama: 4 - 5 óra
  • Szintemelkedés: 200 méter fel, 450 méter le
  • Nehézség: könnyű
  • Jelzés: zöld sáv, zöld +
  • Kiindulópont ás végpont: Pilisszentlászló ( vagy Visegrád hajóállomás)

A túrát lehetőség van körtúra formájában is végigjárni, ezért mind Pilisszentlászlón, mind pedig Visegrádon el lehet indulni rajta és be is lehet fejezni. A túra alatt egymást érik a látnivalók és a természeti csodák. Elsőnek az Öreg-Pap-hegy meredek oldala, majd egy sziklatorony következik, ahonnan egészen a Börzsönyig el lehet látni.

Tiszta időben pedig a Dobogókő csúcsai is kitűnnek a sűrű erdőből. A zöld jelzést követve, a Jenő-kunyhót elhagyva jutsz el az Apátkúti vadászházakhoz. Majd a zöld + jelzésű útra letérve, útba ejtheted a korábban említett Füvészkeretet és az Ördögmalom étteremben megpihenhetsz kicsit.

Ezután már csak a Bánya-tető és az ott ágaskodó 15 méter magas kilátótorony van hátra. Ezen a szakaszon még csodás kilátásra számíthatsz, utána pedig egy murvás résszel ér véget az erdei szakasz, és a maradék utat már Visegrád városában, a házak között kell megtenned.

Ha a túrát Pilisszentlászlóról szeretnéd kezdeni, és nem Visegrádról, akkor nagyjából egy 30 perces autóútra kell számítanod.


#10 Dömörkapu

Szentendrétől észak-nyugatra, Pilisszentlászló felé félúton találod a Dömörkaput. A Bölcső-hegy környékén és a Visegrádi-hegységre is jellemző, hogy nagyon gazdag a vízrajza.

A hegy oldalában több forrás is fakad, többek között a Lajosforrás, és itt folyik a Bükkös-patak is. Az erdei úton haladva egyre erősebben hallatszik a dömörkapui vízesés csobogása. A híd után apró lépcsökön tudsz lemenni a szemkápráztató vízesésig.

Részben ezen az útvonalon halad a Püspökmajori tanösvény is, amiről már a Szentendrei kirándulások cikkben is írtunk.

#11 Prépostsági romok, Dömös

Dömös a Visegrádi-hegységbe látogatók másik kedvelt célpontja. A Duna partja mentén csendes, nyugodt környezetben lehet ebédelni, hajókázni, de városnézésre is alkalmas ez a kis település.

A legismertebb látványosság a Dömösi prépostság romja, amit még a 12. században alapítottak és vannak részei, amiket sikerült helyreállítani annyira, hogy látogatható legyen. A romokhoz tartozik még egy Árpád-kori altemplom is.

Nyitvatartás

  • Május 1 - október 31: 11:00 – 17:00

Belépők

  • Belépő felnőtteknek: 500 HUF
  • Belépő diákoknak: 250 HUF
  • Belépő nyugdíjasoknak: 250 HUF

#12 Prédikálószék, Dömös

Dömös másik közkedvelt pontja a prédikálószék. A hegyen található kilátótorony szinte minden irányból megközelíthető erdei túraútvonalon is. Indulhatsz Szentendréről, Pilisszentkeresztről, Pilisszentlászlóról de még Lepencéről is.

A hegy 639 méter magas, ahol 2016-ban egy új, többszintes modern kilátótornyot adtak át.

Nyitvatartás

  • Minden nap, 0-24 órában

Belépő

Nincs, a kilátó szabadon látogatható

#13 Törökmezői Kis Állatpark

Ha nem lett volna még elég a természetből, vagy éppen gyerekekkel keresel kirándulóhelyet, akkor mindenképpen vedd fel a listára a Törökmezői Kis-Állatparkot.

Közel 50 állat várja a látogatókat, amik között vannak egzotikus példányok is, és olyanok is, amik szívesen barátkoznak és szeretik a simogatást.

Nyitvatartás

Minden nap: 10:00 – 18:00 / hétfőn zárva

Belépő

A belépés ingyenes.

Megközelítés

Habár a nagymarosi park kicsit messzebb esik Visegrádtól, kb 1 órás autóúttal elérhető.