Tirolban járva nem lehet úgy hazajönni, hogy ne nézz meg legalább egy szurdokot. A mesés régió tele van vadregényes szurdokokkal, amik csak arra várnak, hogy felfedezd. Könnyen találsz családbarát szorost, amit a gyerekek is szeretni fognak. Ilyen például a Leutasch szurdok (lásd főképen), vagy a Wolfsklamm - azaz a Farkas szurdok is.

De olyan szorosból sem lesz hiány, ami után fáradtan dőlhetsz be az ágyba este. Hogy melyiket hol találod, mit érdemes róla tudni, és mikor van nyitva - ebből az írásunkból megtudod.

Tirolban összesen 14 szurdok van, amit a Tiroli turisztikai hivatal feltérképezett, és ajánl. Ezek mindegyike hivatalosan járható, feltérképezett útvonalak. A felsorolásban nincs semmilyen sorrend.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Gyerekbarát?

Valamennyi szurdokot úgy választottunk ki, hogy az ideális legyen családoknak, gyerekekkel. Persze akad pár szoros, amik nehezebbek, hogy a rutinos túrázók is megtalálják maguk számításait.

Nyitvatartás

A szurdokok többnyire májustól októbervégéig tartanak nyitva, szerencsére szezonban minden nap. Mindegyik szurdokról elmondható, hogy heves esőzésben bezárnak, ezért rossz idő esetén érdemes felhívni a szurdokot, hogy biztosan nyitva van-e.

Távolságok

Mivel Tirol tartományának Innsbruck a székhelye, ezért a távolságokat Innsbruck városától adjuk meg, hogy segítsük a tájékozódást.

Az osztrák autópályáról és autópályamatricáról írt kisokost itt találod.

Nézzük hát, mik a legszebb szurdok egyesével! (A szurdokok nem rangsorban követik egymást, ami azt jelenti, hogy nincs népszerűségi sorrend közöttük.)

#1 Gleirschklamm szurdok

A Gleirsch völgy Innsbrucktól északra található. A Gleirsch folyó által vájt völgy, és az arról elnevezett szurok vad és romantikus kiránduló hely. Sokan úgy tartják, hogy a Karwendel hegylánc mellett található vidék mutatja be igazán Tirol festői szépségét.

A Gleirschklamm, vagyis a Gleirsch szurdok ritka természeti kincseivel vár

A kiránduló ösvény habár jól kiépített, magabiztos a mozgáskoordináció elengedhetetlen. A túra szurdok része mindössze 45 - 60 perc, míg a teljes túra nagyjából 3 - 3,5 órát vesz igénybe.

Ez idő alatt vízesések mellett mész majd el - hol szélesebb, hol szűkebb folyosókon keresztül. A kanyonban több madárfaj is honos, akik éneke szórakoztathat a szorosban. A kiindulópont Scharnitz-ból indul, ahonnan a Isarsteig útvonalat kell követned.

  • Kiindulópont: Scharnitz
  • Időtartam: 3-4 óra
  • Belépés: ingyenes
  • Nyitvatartás: télen zárva, nyáron minden nap nyitva (május közepe - október eleje)
  • Családbarát? Igen
  • Parkolás: Karwendel parkoló Scharnitz-ban

#2 Galitzenklamm szurdok

Lienz városától alig pár percre, Osttirol-ban találod a fenséges Galitzen szurdokot és az aköré épült szabadidő központot. A Galitzenbach folyó által alakított szoros mesés látvány a hatalmas sziklafalak között.

A vadregényes Galitzenklamm igazi túrázó paradicsom 

A víziparkban labirintus, felvonó, erdei kötélpálya is van, valamint sziklamászás és Via Ferrata útvonalak várnak minden szinten. A szoros remek úticél családoknak, barátoknak és pároknak egyaránt. A gyerekeknek a szurdok igazi élmény!

Galitzenklamm-ban az egyik legnépszerűbb sport a sziklamászás. Remek lehetőség azoknak, akik szeretik a sportot, vagy szeretnének most megismerkedni vele. Mászás közben nem mindennapi lehetőség, hogy a vízesésen át lehet jutni az egyik oldalról a másikra.

  • Parkolás: A helyszínen
  • Családbarát? igen
  • Nyitvatartás: májustól októberig, minden nap
  • Távolság Innsbruck-tól: 3,5 óra keletre / 176 km

#3 Griessbachklamm szurdok

A Kirchdorf és Erpfendorf régiók egyik legszebb szurdoka a Grießbachklamm. A szurdok és környéke tökéletes ha egy fél napos kikapcsolódást keresel. A túra alatt át fogsz kelni egy 25 méter hosszú hídon, szűk szorosokon mész át és szűk ösvényeken. A túraút nagyjából 2/3-nál a szoros kiszélesedik, ahol lehetőség van piknikezésre és pihenésre.

Tirol legszebb szurdokai: Griessbachklamm
Tirol legszebb szurdokai: Griessbachklamm

Figyelem! Mivel az új ösvényen nincs korlát, így némi figyelmességre szükség van!

  • Nyitvatartás: minden nap május és október között
  • Távolság Innsbruck-tól: 1,5 óra / 100 km

#4 Hölltal szurdok

A Lechtal völgyében található szurdok arról nevezetes, hogy 40 m magas, és vannak pontok, ahol mindössze 45 cm széles! A lenyűgöző útvonal családbarát, így gyerekekkel is ajánljuk annak végigjárását.

A szurdok további érdekessége, hogy útközben helyi művészek fából készült munkáit is meg lehet csodálni. A remekművek a völgy történetének és kultúrájának bemutatására készült.

A túra a Maria Schnee templomnál kezdődik, ahol a függőhídon átkelve át kell kelned a Streimbach folyón. A kiránduló útvonalat "Trail of Senses" néven is megtalálod. Az út végig ki lesz táblázva, aminek a végén fog várni a szurdok.

  • Kiindulópont: Maria Schnee Chapel (Pfafflar, Bschlabs 30, 6647 Bschlabs, Austria)
  • Távolság Innsbruck-tól: kb 1 - 1,5 óra / 86 km
  • Időtartam: kb 1 óra
  • Családbarát? Igen, gyerekekkel is ideális
  • Belépő, árak: ingyenes
  • Nyitvatartás: májustól - októberig

#5 Kaiserklamm szurdok

A brandenberg-i Kaiser szurdokban nem csak a túrázók találnak örömet, hanem a kajakozás szerelmesei is. A Kaiser szurdok ugyanis otthont Ausztria egyik legjobb vadvizi evezésének is. Így míg Te felül kirándulsz a pároddal, a gyerekekkel vagy a barátokkal, addig az elszánt kajakosok alul hódítják meg a szurdokot.

Kaiserklamm, vagyis a Kaiser szurdok mesés látványa minden időben megér egy látogatást

A szorosban nagyjából 1 km hosszan vezet a túraút. A kezdetben szorosabb út hidakon, sziklába vájt alagúton és pallókon vezet előre, majd úgy szélesedik ki ahogy haladsz előre. A Kaiser szurdok nagyjából 10 km-re van Brandenberg-től.

  • Nyitvatartás: május - október
  • Családbarát? Igen, gyerekekkel ideális
  • Túratáv: kb 1 óra
  • Parkolás: Kaiserhaus fogadó
  • Távolság Innsbruck-tól: 1 óra, 61 km
Olvass tovább: Kaiserklamm kisokos

#6 Kundlerklamm szurdok

A Kundl és Wildschönau Mühltal között elterülő Kundler szurdok igazi geológiai paradicsom. Már a szurdok bejáratánál különleges sziklaformációkat láthatsz. Az nagyjából 1 órás útvonal egyszerű és ideális gyerekekkel is.

Kundlerklamm szurdok, Tirol, Ausztria
  • Távolság Innsbruck-tól: 42 perc / 55 km
  • Parkolás: helyszínen
  • Túratáv: kb 1 óra
  • Nyitvatartás: május - október között minden nap

#7 Leutascher Geisterklamm szurdok

A Leutasch szurdok kétség kívül az egyik kedvenc látnivaló Tirol területén. A hatalmas magasságokba épített acél hidak segítségével elképzelhetetlen látnivalókat kötöttek össze a tervezők. Az út két részből áll, az egyik a magasban húzódik, míg a másik a Geisterklamm, ami egy pici szűk szurdok.

A mi nagy kedvencünk a Leutaschklamm

Az útvonal további érdekessége, hogy kifejezetten gyerekeknek készült történeteket mutatnak be az út mentén elhelyezett táblák. A történetekből a szurdok legendájáról tudhatsz meg többet.

  • Távolság Innsbruck-tól: 45 perc, 42 km
Nyitvatartásról, árakról és további hasznos információkat a Leutasch szurdokról írt teljes összefoglalónkban tudsz olvasni.

#8 Radurschlklamm szurdok

Ha szeretnél elszakadni a külvilágtól, egy kis romantikára, vadregényes vidékre és leginkább csendre vágysz, akkor a Radurschl szurdok remek választás lesz mindehhez. (Persze tudom, ez egész Tirolra igaz.) Az úgynevezett tiroli Oberland vidék igazi kiránduló paradicsom. Sziklás, mohás túraútvonalakat, függőhidakat kell legyőznöd útközben, míg vízesések mellett dús erdőben sétálsz.

Radurschlklamm szurdok

A szurdoktúrát nagyjából 2,5 - 3 óra alatt kényelmesen be tudja járni az egész család. Az útvonal jól kitáblázott, kiépített és könnyű - nem technikás. Útközben még vízeséseket is láthattok, az út végén pedig egy hatalmas rétre értek ki, ahol meg is tudtok pihenni a padoknak köszönhetően.

  • Távolság Innsbruck-tól: 1 óra, 100 km
  • Kiinduló pont: Pfunds városa
  • Belépés: ingyenes
  • Parkolás: ingyenes (Pfunds körforgalom után)
  • Nyitvatartás: május közepétől október közepéig
  • Családbarát? igen
  • Nehézség: könnyű
  • Időtartam: 2 - 3 óra, körtúra
?
Tipp: A Radurschlklamm szurdok híres egyedi moháiról, fű féléiről és páfrányairól. Így ha szereted az apróságokat, akkor itt a helyed.

#9 Rosengartenschlucht

A mesés Rosengarten szurdok Imst városától kezdődik, ezzel ez az egyik legközelebbi szurdok Innsbruck városához. A Schinderbach folyó által vájt 1.5 kilóméter hosszú szoros igazi természeti kincs, mely egyben a helyiek büszkesége.

A kevésbé ismert Rosengartenschlucht Innsbruck mellett

A név ellenére a szurdokban nem lehet rózsákat találni, viszont különleges mohákat és páfrányokat. Imst városa rendszeresen szervez botanikus kirándulásokat.

  • Távolság Innsbruck városától: 45 perc / 63 km
  • Kiindulópont: Imst városának központja
  • Családbarát? Igen, gyerekekkel is ajánlott
  • Nyitvatartás: májustól - októberig minden nap
  • Időtartam: 1,5 óra
  • Nehézség: Könnyű

#10 Schnannerklamm szurdok

Mászás vagy túrázás? Itt mindkettőre van lehetőséged. A Schnanner szurdokban "bouldering pályát" is találsz, csakúgy mint 42 db különböző nehézségű mászásra alkalmas útvonalat is. Az Arlberg régió egyik legszebb látványossága vár rád. A biztonságos útvonal során vízeséseket is láthatsz.

Schnannerklamm | Forrás: tirol.at
  • Távolság Innsbruck-tól:  1 óra / 95 km
  • Nyitvatartás: júniustól októberig minden nap
  • Családbarát? igen
  • Belépő, árak: ingyenes

#11 Tiefenbachklamm szurdok

Tiefenbachklamm egy újabb ékköve a Tiroli szurdok sorozatnak. A Kramsach és Brandenberg között megbújuló szurdok csak úgy, mint a korábbi szurdokok ideális gyerekekkel - megfelelő figyelem mellett. A szurdokban túrázás közben az sem ritka, hogyha kajakozókat látsz, minthogy a szurdok kedvelt célja a vadvizi evezőknek.

Tiefenbachklamm, Tirol, Ausztria

A túraútvonal nagyjából 4 km hosszú, amit megállók nélkül kb 1 óra alatt tudsz teljesíteni. A szurdok végén egy völgyre érsz ki, ahol ebédelni is tudsz, vagy csak venni egy fagyit és meginni egy sört. A szurdokot meg tudod közelíteni Brandenberg és Kramsach városokból is.

  • Távolság Innsbruck-tól: 45 perc / 54 km
  • Időtartam: 1 - 1,5 óra
  • Hossz: kb. 4 km
  • Család barát? igen
  • Nyitvatartás: május eleje és október vége között
?
Tipp: A környéken találod a korábban már említett Kaiserklamm-ot is, hiszen mindkét szoros a Brandenberg-i területhez tartozik. 

#12 Wolfsklamm szurdok

A mi személyen kedvencünk a Wolfsklamm - vagyis a Farkas szurdok. A klasszikus fapallós, hidas szurdok igazi élmény lesz az egész családnak. Szűk folyosók, kanyargós utak várnak arra, hogy felfedezd őket. A vad és romantikus szurdok összesen 354 lépcsőt tartalmaz.

Egy másik nagy kedvenc a Wolfsklamm szurdok Tirolban, Ausztria

Míg a lépcsőket számolgatod és a körülvevő sziklafalakat csodálod, alul a Stanserbach folyó smaragdzöld színében tetszeleg. Közben láthatsz vízeséseket is, természetes medencéket és még madarakat is.

Az út vége felé láthatod a Felsenkloster monostort is, és a Alpenpark Karwendel rezervátumot is. A szurdok több, mint 100 éve nyitott a nagyközönség előtt.

  • Távolság Innsbrucktól: 1 óra / 35 km
  • Cím: Oberdorf 73, 6135 Stans, Austria
  • Család barát? Igen
  • Nehézség: Könnyű
  • Szezon: május - október
  • Nyitvatartás: minden nap, 9:00 - 16:00

#13 Glemmbachklamm szurdok

Ha egy igazán eldugott és nyugodt programra vágysz, akkor a kirándulás a Glemmbach szurdokban pont jó lesz. A kevésbé ismer Thierseetal völgy déli részén találod a vadregényes vidéket Landl faluja mellett.

A Glemmbach szurdokot viszont egy technikásabb útvonallal tudod csak elérni, ezért kisebb gyerekeknek nem ajánljuk. Egy kis kitartás sem fog ártani - hiába, a szépségért meg kell szenvedni.

#14 Lötzklamm - Zammer Lochputz

Mit szólnál egy régi kovácsműhelyhez, sziklába vájt lépcsőhöz és egy hegyi barlanghoz? Mindezt meg tudod nézni ha ellátogatsz a rövid, de velős 600 m hosszú szurdokba.

Zammer Lochputz, Lötzklamm szurdok

A szurdok május és október között minden nap nyitva tart 10 - 17 óra között. Az utolsó belépés délután 4 órakor lehetséges. A szurdok télen zárva van, kivéve szerda esténként, amikor vezetett túrán lehet részt venni.

  • Honlap
  • Távolság Innsbruck-tól: 50 perc / 75 km
  • Gyerek barát? igen
  • Időtartam: 600 méter / kb. 1 óra
  • Nehézség: könnyű

Remélem kedvet kaptál a kiránduláshoz, és pároddal, barátaiddal vagy családoddal már készen is álltok az újabb kalandra.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link ?