Bizonyára egyetértünk abban, hogy Tihany ékkő a Balaton városai között. Ez a látnivalókban gazdag város olyan top listás nevezetességeket tartogat számunkra, mint a Levendula rét, az apátság, vagy a Belső-tó. A gyerekekkel érkező családok pedig a Marcipánmúzeumban kényeztethetik magukat.

Ötvös Csöpi, Pogány Madonna, apátság, levendula - legalábbis évtizedekig ezek volt a Balatonba nyúló Tihanyi-félsziget legismertebb jellegzetességei. Ugyan a mai fiatalok között már kevesen nevelkedtek a magyar Bud Spencer kalandjain, Tihany új arcát annál többen ismerik, hiszen az elmúlt évtizedben jelentős felújításon, megújuláson esett át.

Gazdaságát elsősorban a turizmus mozgatja, melyben jelentős szerepet töltenek be a helyi piacok, a hagyományos kézműves termékek és a vendéglátás, mely igazi csemegét ígér. A falu általában nyugodt, csendes és békés. Egy rázós munkahét után felüdülés "leugrani ide". A horgászokról nem is ejtettünk még szót, pedig óriási kedvencük ez a hely – mind a Balaton, mind a Belső-tó ideális helyszínt biztosít a szabadidős horgászathoz.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Északi vagy déli part?

A Balatonnal kapcsolatban évtizedekig feszült egy északi part - déli part ellentét, annyira nem súlyosan persze, mint az amerikai East Coast - West Coast vita. Az északi part Tihannyal, Balatonfüreddel, a hirtelen és erőteljesebben mélyülő parttal, a sok horgásszal, Veszprém közelségével, a Balaton-felvidék kincseivel együtt mindig inkább a nyugalomra vágyók, a csendesebb szórakozást kedvelők világa volt. Éppen ezért Tihany ideális úticél pároknak akik szeretnének kikapcsolódni, baráti társaságoknak és családoknak gyerekekkel.

👍 Facebook 👍

Kövess minket a Facebook-oldalunkon is, ahol az utazás találkozik az inspirációval! Tarts velünk a rengeteg látnivalóba. Öveket bekapcsolni, a virtuális kaland indul! 🌍 ✨

Megnézem

Képek és videók

A Balatont gyakran éri az a kritika, hogy egyik település pont olyan, mint a másik. Bár ezt valóban nem tudnánk minden esetben cáfolni, bizony vannak szép kivételek a tó minden csücskében. A rangsor abszolút első helyét pedig egyértelműen Tihany foglalja el, amely úgy balatoni város, hogy közben osztrák falu, remek kirándulóhely, gyönyörű panorámás kilátó, csónakázó tó, horgászközpont, és egy látnivalókkal teli paradicsom.

A "tihanyi" érzést kevés balatoni város tudja visszaadni

Térkép - Hol van Tihany?

A félsziget sajátságos helyzete miatt igen könnyen emelkedik ki a legnagyobb magyar tó által kínált városok közül, holott a konkurencia mára azért jelentős: gondoljunk csak Keszthelyre, Hévízre, Balatonszemesre, a megújult Siófokra, a zseniális parti sétányt prezentáló Balatonfüredre. Mégis Tihanynak valahogy mindig sikerült megőriznie különleges szerepét és emelkedett hangulatát.

Ehhez biztosan hozzájárult központi elhelyezkedése. Budapesttől 135 kilométerre helyezkedik el a félsziget központja, amely autóval laza másfél óra alatt letudható. Balatonakarattyáig autópálya, utána pedig a folyamatosan újuló balatoni, északi parti út vezet a helyszínre. Budapest távolság: 2 óra / 135 km

Tihany vonattal

Vonattal azért rázósabb a helyzet - sajnos ebben a Balaton északi partja még nem túl acélos. A 90 perces kocsiutat a Kék Hullám vasút, amelyet kifejezetten a magyar tenger megközelítésére találtak ki, 2 óra és 45 perc alatt teszi meg.

Tihanyi komp

Azt semmiképpen nem javasoljuk, hogy Ötvös Csöpihez hasonlóan az utolsó utáni pillanatban ugrassunk autóval a kompra, ugyanakkor vagy odafelé, vagy a hazaúton érdemes beiktatni egy komp utat a másik partra. Nemcsak különleges program - főleg gyerekekkel, de Tihany több látnivalóját is kiszúrhatjuk a vízről.

Videó

Látnivalók

Vulkanikus terület, melynek felszínét gejzírek által létrehozott mészkõkúpok színesítik. Számos növény- és állatritkaság is él itt, aminek köszönhetően elsőként Magyarországon természetvédelmi területté nyilvánították.

Tihanyi Apátság

A félsziget jelképe a hegytetőn álló Tihanyi Bencés Apátság két fehér tornyával. Az épületkomplexum egy monostor és egy apátság is egyben. 1055-ben alapította I. András király, melynek alapítólevele latin-magyar keveréknyelven íródott, így egyben ez a magyar nyelv legrégebbi, fennmaradt írásos emléke is.

Ahogy a Balaton térségének jelentős részét, Tihanyt sem hagyta változatlanul a török haderők érkezése. A XVI-XVII. században végvárrá alakították, a bencés rend szerzeteseit elköltöztették, helyükre pedig katonák érkeztek. Ha az apátság melletti kilátópontnál sétálunk, könnyen érthetővé válik, hogy miért. Ez a magaslat stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen a gyönyörű körpanoráma okán az egész Balaton térségét könnyen be lehet látni.

A háborús veszély elmúltával a hitélet visszaköltözhetett az épületegyüttesbe, azonban a következő évszázadok során többször átalakították, míg végül 1754-ben nyerte el végső, ma is látható formáját. 1950-ben még egyszer el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a monostort, melybe előbb szegényház, majd múzeum működött. 1994-ben kapták vissza hivatalosan a Magyar Államtól. A múzeum jelleg azonban nem veszett el, máig számtalan kiállításnak, koncertnek és hangversenyeknek ad otthont a helyszín.

Az apátság belülről is szemet gyönyörködtető, azonban az igazi csodával kint találkozunk. Nyáron, tiszta égbolt mellett elképesztő látványt nyújtanak az speciálisan balaton-kék színű vizen sikló vitorlások, körben a kimagasló dombok és hegyek. Ezt a látképet jó érzékkel még néhány távcsővel is megerősítették, így a kíváncsi gyerekszemek is kutakodhatnak.

Levendula ház és levendula rét

A tihanyi Belső-tó partján a 2000-es években alakították ki a Levendula házat, amely nevével ellentétben nem kizárólag a levenduláról szól, inkább a környék, illetve még szélesebb körben gondolkodva a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jellegzetességeit, múltját és jelenét mutatja be.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez valódi családi program, hiszen számtalan játékkal várják a kicsiket, míg a szülőknek ott van a sok történelmi, biológiai ismeret. Ha kíváncsiak vagyunk a Balaton kialakulására, a fortyogó vulkánokra, az élővilág rejtelmeire, és persze magára a levendulára, akkor semmiképpen ne hagyjuk ki! A helyszínen ráadásul szervezett sétákhoz, külsős helyszínek bejárásához is csatlakozhatunk. A Belső-tó partján ürgelesre indulhatunk, de a gyerekek bizonyosan nem látnak minden nap hatalmas szürkemarhákat sem.

  • Cím: Tihany, Major u. 67, 8237 (a rét: Tihany, Levendula u. 36, 8237)
  • Távolság egymástól: 30 perc sétával és 5 perc autóval / 2,4 km
Levendulából készült bármi is kapható: kozmetikumok, tisztálkodó szerek, levendulás párna (egyébként meglepően kényelmes), levendulás sütemények, kávék, ételek várnak bennünket a helyszínen.
Tudtad, hogy Magyarországon több, mint 10 levendulamező található? Olvass tovább: Hazánk legszebb levendulamezői

Belső-tó és Külső-tó

A nem túl fantáziadús elnevezés ellenére a helyszín gyönyörű, és hát a félsziget bizony rejt ilyen huncutságokat: belül is tó és kívül is tó. A belső tavas rész folyamatosan újratelepített halállományával gyakorlatilag egy klasszikus, de mégis igen naturális horgásztó. Változatos állatvilágával remek hely hosszú sétákhoz. A tó partján található a Bujtor István Szabadtéri Színpad, ahol a nyár során számtalan ismert zenész és színész megfordul.

A tó körül lovak, szürkemarhák, egy autentikus gémeskút is várja a gyerekeket. Annak ellenére, hogy a vízfelület jelentős méretű, mégis kevesen tudnak róla, így a nagy turista-áradat teljesen elkerüli. Ha a város forgatagából elegünk lett, itt nyugodtan sétálhatunk majd.

Aranyház gejzírkúp (Tihanyi körtúra)

Ha a Belső-tó környékén kirándulnánk, akkor irány a 9-10 kilométer hosszú Tihanyi körtúra egyik állomása a Balaton és a Tihanyi-félsziget kialakulásának időszakát megidéző gejzírkúpos terület. A gejzírmező 3 millió évvel ezelőtt jött létre, amikor a környéket meghatározó vulkánok működése alábbhagyott és a kőzetrétegek közötti víz kiszabadulhatott a felszínre. Ennek nyomait viselik ezek a megszilárdult, kéményre vagy kürtőre hasonlító sziklák.

Sajnos működő gejzírt nem látni, de a legnagyobb gejzírsziklát, az Aranyházat könnyen megismerhetjük a rajta megtelepedett, sárgás zuzmókról. Tovább folytatva az utat, láthatjuk a Külső-tavat, amely egy mocsaras-lápos rész, gazdag növényvilággal és gyönyörű madarakkal. A Belső-tóval egyetemben mindkét víz egy-egy kaldera, azaz visszamaradt vulkáni kürtő ami később megtelt vízzel.  

  • Nyitvatartás: 0-24, minden nap
  • Belépő: ingyenes
  • Cím: Tihany, Aranyház gejzírkúp
Aranyház gejzírkúp és Külső tó: Azért nem semmi belegondolni, hogy ebben a békés környezetben hajdanán hatalmas tűzhányók formálták a tájat.

Barátlakások

A tihanyi remetebarlangok, avagy a barátlakások a XI. század közepétől a XIV. századig voltak lakottak. A kezdetben valószínűleg 10 üregből álló komplexumból mára csak három maradt, illetve még további kettő nyomai vehetőek ki. A lakásokat bizánci rítusú szerzetesek használták, akiket I. András király telepített be uralkodása idején. Az üregek Közép-Európa egyetlen épen maradt remetetelepének számítanak.

  • A Barátlakások szabadon látogathatóak egész évben, belépő nincs.
  • Nyitvatartás: 0-24, minden nap
  • Belépő: ingyenes
  • Cím: Tihany, 8237, Barátlakások
Tihany Barátlakások: A 90-es években végre elkezdődtek az állagmegóvási munkálatok, azonban előtte több földcsuszamlás során gyakorlatilag elpusztultak ezek az egyedülálló történelmi emlékek.

Ciprián forrás

A Ciprián forrás az egyetlen látható forrás Tihanyban. Legendák szerint a Belső-tó vizét is táplálja a forrás, melyet egy sellő őriz a mélyben. A forrás a Barátlakásokhoz közel található és vize nagyon tiszta. Egyik első nyelvemlékünkben, a Tihanyi Alapítólevélben is megemlítik, nevét felfedezőjéről, Ciprián apátról kapta. A félsziget keleti oldalában futó Lepke-sorról közelíthetjük meg. Ugyan nem túl bővizű, sokszor csak csörgedezik, de vize iható, ami azért is fontos, mert az egész félszigeten ez az egyetlen természetes vízlelőhely.

Tihanyi Tájházak

Ha környék életébe szeretnénk komolyabban is betekinteni, akkor a Batthyány utca és a Pisky sétány között találhatjuk meg  a Parasztgazda Házat és a Halászcéh Házat, amelyet pontosan ezzel a céllal rendeztek be. A két épületet 2018-ban újították fel, így most már teljes pompájukban várják az érdeklődőket.

A nevek igen beszédesek, hiszen az elsőben egy korabeli parasztgazda életkörülményeiről tudhatunk meg többet, míg a Halászcéh Ház pedig a környékbeli halászok eszközeivel van felszerelve, természetesen szintén múltbéli tárgyakat bemutatva.

  • Belépő: ingyenes
  • Cím: 8237 Tihany, Pisky Sétány 12.
Tihanyi Tájházak

Malommúzeum

Ha pedig ezen a vonalon tovább haladva megnéznénk egy máig működő, több száz éves malmot, akkor irány a Tihanyi-félszigettől néhány kilométerre, nyugatra található Örvényes. Sokak szerint a Balaton-felvidék egyik legszebb és legizgalmasabb ipartörténeti emléke az Örvényesi Malommúzeum, melynek elődjét 1055-ben építették. A malom annak idején a félsziget központjában álló bencés apátság tulajdonában volt, a XVIII. században újjáépítették, majd az államhoz került.  

  • Nyitvatartás: kedd - vasárnap, 09:00 - 16:00
  • Zárva: hétfőnként
  • Cím: Örvényes, Szent Imre u. 3, 8242
A malom ma múzeumként funkcionál, és azt mutatja be, hogyan is működött az a több száz kis vízi malom, amelyek az elmúlt évszázadokban az északi parton folyó patakok vízáramát használták fel.

Kövesdi templomrom

Aszófőn járunk, a félsziget “lábánál”, ahol a Kövesdi templomrom található. A kissé eldugott helyen fellelhető történelmi színhely az 1200-as évekbe kalauzol bennünket. A román stílusú templomból mára csupán alapjai és két jellegzetes fala maradtak meg, melyek azonban pont elegek ahhoz, hogy némi képzelőerővel visszarepülhessünk az időben.

  • Nyitvatartás: minden nap, 0-24
  • Árak: ingyenesen megtekinthető
  • Cím: Kövesdi templomrom, Aszófő, Romkápolna u., 8241
Kövesdi templomrom: A terület feltárásakor egyébként az is kiderült, hogy őseink nem véletlenül helyezték el pont ide templomukat. Elődje ugyanis egy római oltár lehetett, amelyet valószínűleg így “írtak felül”.

Gyerekekkel

Tihany családostul is remek programokkal és látnivalókkal vár. Szerencsére már régóta van élet a fürdőzésen túl is: egy jó hajózás, a környék történelmi értékeinek felkutatása, földrajzi felfedezések egy-egy jó túrával összekötve - ezek mind gyerekbarát látnivalók. Ráadásul a helyszín nagyon fotóbarát, sok helyről lehet gyönyörű panorámát fotózni és hát az apátság mellől azért nem mindennapi szelfi háttér is kínálkozik.

Tihanyi Babamúzeum

A múzeumot a Filotás házaspár (Sybille és Tivadar) alapította 1994-ben, amely teljes egészében saját magángyűjteményükből áll. A babák összegyűjtése több, mint 40 év munkája - amit ma megtekinthettek a visszhang utcában. A múzeumban helyet kapnak különleges porcelán és műanyag babák is a hozzájuk tartozó kellékekkel, ruhákkal, kiegészítőkkel.  A múzeum májustól szeptemberig tart nyitva minden nap 09:00 - 17:00-ig. A felnőtt belépő 800 forint, míg e kedvezményes jegyek 600 forintba kerülnek.  

  • Szezon: május - szeptember
  • Nyitvatartás: (minden nap) 09:00 - 17:00
  • Felnőtt belépő: 800 forint
  • Gyerek belépő: 600 forint
  • Cím: Tihany, Visszhang u. 4, 8237.

Marcipánház: múzeum és édességbolt

A Marcipánház és múzeum a Tihanyi Apátságtól 200 méterre, egy szépen felújított műemlékházban található. A múzeumban egyedi, kézzel készített marcipánfigurák és mesejeleneteket tudsz megnézni. Az édességbolt, finomabbnál finomabb Szamos marcipánokat és egyedi kézzel készült csokoládékat kínál nagyok és kicsik számára is.

  • Szezon: egész évben
  • Nyári nyitvatartás: minden nap, 10:00 - 18:00
  • Általános nyitvatartás: minden nap, 10:00 - 16:00
  • Belépő: 200 ft - 500 ft (levásárolható)
  • Cím: Tihany, Batthyány u. 17.
  • Weboldal: nincs

Magyar Királyok Panoptikuma

A városközpontban található három kiállítás egy áráért nem csak baráti gesztus, de igazán jól átgondolt manőver is, hiszen míg a Királyok Panoptikumára valószínűleg kevesebb család látogatna el, szinte biztos, hogy a kalózmúzeumot nem akarják majd kihagyni a gyerekek. Így végül mégis mindenki talál ízlésének megfelelőt.

A Magyar Királyok Panoptikuma egyfajta hazai Madame Tussaud’s, csak Robbie Williams és Harry Potter helyett IV. Károlyt és Luxemburgi Zsigmondot nézhetjük meg. Azért 2020-ban az itt kialakított bábúk inkább aranyosak, mint autentikusak, ugyanakkor a királyok uralkodása mögötti sztorik szépen felsejlenek a tárlat alatt.

Kalózmúzeum

Nos, a Kalózmúzeum teljesen más tészta! Bár sajnos a kiállítás nem rántja le a leplet egy korábban nem hallott tihanyi kalózbandáról sem, a híres, hírhedt nagyokat izgalmasan mutatja be. Korabeli eszközök, fegyverek, a hajósélet nehézségei elevenednek meg a balatoni múzeumban, amely arra például remek előkészítő, hogy utána este vagy másnap a gyerekekkel megnézzétek a Karib-tenger kalózait.

Indiánmúzeum

Az Indiánmúzeum az Amazonas-medence őslakóit, a shuar indiánokat mutatja be. Jó kérdés, hogy miért pont Tihanyban hívtak életre egy ilyen tárlatot, de egy biztos, változatosságot hoz a városközpont falusias feelingjébe.

  • Szezon: egész évben
  • Nyitvatartás: minden nap 10:00 – 17:00
  • Belépő:
  • Cím: Tihany, Kossuth Lajos u. 35, 8237

Fesztiválok Tihanyban

Tihany számos rendezvényt vonultat fel egész évben. Következzen néhány, amin szerintünk érdemes lehet részt venni.

Tihanyi Levendula Fesztivál

Minden év június közepe környékén megrendezik a Tihanyi Levendula Fesztivált, amely Tihany talán legnagyobb és legfontosabb ünnepe.

Ezen a ponton mindenképpen megosztanám, hogy a város eleve nem egy parkoló-paradicsom (bár az elmúlt 5 évben igyekeztek javítani a kapacitásaikon), de a fesztivál ideje alatt korán érdemes érkeznetek, ha nem szeretnétek messze megállni.

A fesztivál alatt - amely a levendula virágzására időzített - szokás a növényt kaszálni, illetve kézzel szedni. A tihanyi levendula rét nem az ország legnagyobb ilyen területe, de a város és a lila virág kötődése miatt egyértelműen a legismertebb. Ha nem vagytok allergiásak a levendulára, akkor jó kis családi móka kerekedhet abból, ha a kirándulás alatt néhány percre beálltok levendulát szedni.

És ha már az ünnep: ha kedvelitek a levendulát, akkor igazán érdemes ellátogatnotok a fesztivál ideje alatt Tihanyba. Nem csupán lilába borul a város, de mindenhol a jellegzetes, egyébként nyugtató hatású levendula illat érződik. A boltok az év többi napján is erősen építenek a jelképes tihanyi virágra, de a virágból készült termékek igazi kavalkádja a fesztivál alatt látható.

Kecskeköröm Napok

Ezen a rendezvényen kemencében sült kecskehúsból készült ételeket kóstolhatunk. Kecskepörköltet is főznek ilyenkor, sõt az igazán bátrak kecskét is fejhetnek. Mindig érkeznek kisgidák is, a gyerekek legnagyobb örömére. Ilyenkor kézművesek töltik be a teret, játékok vannak kipakolva, főzőverseny zajlik, így ünnepli a falu és az idelátogatók a visszhangot és a kecskeköröm legendáját.

Lovasnapok Tihany

Ezt a kettesfogathajtó lovas versenyt minden évben megrendezik. Lovasberkekben közismert ez a verseny, melyre az ország minden szegletébõl érkeznek résztvevõk és vendégek is. A nagyérdemü örömére ilyenkor számos kereskedõ kitelepül a Belsõ-tó partjára, háttérben a faluval, a tihanyi templommal, valamint a Balaton látványával. A lovasnap általában egész napos, reggel 8 órától este 8-ig tart.

Tihanyi szüreti napok

A szüreti három napos rendezvénysorozat zenés-kulturális különlegességek, gyermekprogramok tarkítják. Díszbe öltözött huszárok vonulnak végig a falu utcáin, kíséri õket a tihanyi asszonykórus a rezesbandával karöltve. Mire a menet cálállomásához, a Fõtérhez ér, már kellően be van csiccsentve mindenki, hiszen a falusiak a hagyományokhoz híven a hegy levét osztogatják boldog boldogtalannak. A templom elé érve a helyi plébános áldást kér az azévi termésre, kérve Istent, hogy jó sok minõségi bor készülhessen. Ezután kezdõdik az egész estét betöltõ mulatozás. Szerintünk szuper program, igazi nyárbúcsúztató.

Gardafesztivál Tihanyban

Tihany egyik jellegzetes fesztiválja. A gardália halászathoz kötődik, melynek a régi időkben itt volt a legkönnyebb a kifogása a Balatonon a félsziget adottságai miatt. Anno kiállt az Akasztódombra az úgynevezett "hegyenjáró" halász, és az akkor még extrán tiszta vízû Balatonban láthatta, hogy a gardák elkezdtek vonulni téli vermelőhelyükre. A dombtetõn álló jeladó halász pontosan látta merre megy a halraj, így jelet adott előre megbeszélt kar jelzésekkel a vízen lévõ halásztársainak, akik bekerítették a halakat, majd elkezdődött a nehéz háló behúzása.

A gardafesztivál ideje alatt mindig lehet füstölt gardát kapni, melynek íze fenséges, s természetesen receptjét hét lakat alatt őrzik. Ne feledjük, hogy a halak még holtukban is szeretnek úszkálni, öblítsünk majd egy finom helyi borral, melyeknek széles kínálatát szintén megtaláljuk a fesztiválon. Bővebb info:

A Tihanyi visszhang legendája

Tihany nevével a visszhang összefort, nem nagyon van magyar, aki ne hallott volna róla már. A visszhangot a templom oldala veri vissza, hétszer. Mára a benépesedett környék miatt jobbára sötétedéskor vagy halkabb ünnepnapokon hallani jól. A Visszhang-dombon állított echo kőről kell kiabálni, szavaink a több mint 300 méterre lévő apátság északi oldaláról verődnek majd vissza.

  • A legenda szerint élt egyszer hajdanán a környéken egy gyönyörű, néma királylány. Messze földről jártak csodálni szépségét, s mivel szólni nem tudtak hozzá, nézték, ahogy a környékbeli dombokon legeltette kecskenyáját. Történt egyszer, hogy megpillantotta a lányt a Balatonból kiemelkedve a hullámkirály. Kért egy korsó kecsketejet beteg fiának, cserébe pedig azt ígérte, hogy feloldja a lányt a némaság alól. Így is történt.
  • A királyfi azonnal meggyógyult a kecsketejtől, a lány pedig csengő hangon kezdett énekelni, de szólni nem szólt senkihez továbbra sem. A hullámkirály fia elment megköszönni a lánynak a segítséget, s amint megpillantotta, beleszeretett. Sajnos a királylány nem viszonozta az érzelmeket, szóba sem állt a herceggel, aki ezért belehalt bánatába.
  • Szörnyű haragra gerjedt a király: megátkozta a királylányt és egy sziklába zárta. A kecskenyáj így a Balatonba veszett, a kecskék körmeit pedig azóta vetik partra a tó hullámai. (Innen származik a Kecskeköröm ünnep.) A királylány, amiatt, hogy korábban senkivel nem állt szóba azután sem, hogy némasága eltünt, a sziklába zárva felelget minden arra járónak hétszer, aki megszólítja. Így létezik azóta is a tihanyi visszhang.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link 👍