Siófok történelme igen régre nyúlik vissza, de a legtöbben a Balaton déli partjának fővárosaként” gondolunk rá. A 80-as években Siófok a tóparti élet központja volt, majd az északi parti városok fejlődésével, különösen Balatonfüred térnyerésével elveszítette státuszát, és mintha az egész város a múlt században rekedt volna meg.

Az elmúlt évtizedben azonban komoly fordulat ment végbe Siófokon, aminek következtében újra felkapottá vált, és az újonnan érkező turistáknak, vendégeknek már megújult, izgalmas arcát mutatja.

Míg korábban Siófok elsősorban az Aranyparttal volt egyenlő, ma már számtalan más látnivaló is akad, amelyeket nem érdemes kihagynotok.

Siófok történelem

Csak röviden 😂

A mai Siófok területét már az ókori rómaiak is használták, igaz, akkor a Balaton még egészen másképp nézett ki. A környék erdőit kivágták, a mocsaras területet zsilippel kezelték. A helyet megemlítették a Tihanyról szóló cikkünkben is szereplő alapítólevélben is. A ma már szabályozott mederben haladó Sió-csatornát akkoriban - mai füllel vicces - Fuknak keresztelték, innen kapta a gázló mellett kialakult falu is a nevét.

A tatárjárás során mindent leromboltak, amit újjáépítettek, azt a törökök vitték el (egész pontosan egy erődítményt szerveztek a Siófok-környéki dombokra). Stratégiai jelentőségét a Rákóczi-szabadságharcban is kiaknázták.

Az 1810-es évektől kezdve indult meg a Sió és vele együtt a Balaton szabályozása. A tó medrét úgy csapolták meg, hogy ezzel nagyobb területet nyerjenek - a vízszint ekkor több, mint egy métert apadt.

Az első világháborút ugyan megúszta a falu, a második során azonban nem csupán az épületek jelentős részében esett kár, de több száz embert is elhurcoltak. 1968-ban várossá vált a sokadszorra újjáépített település, ezzel elnyerve mai arcát.

Siófok - A Balaton déli oldala

A Balaton déli partjára rendkívül jellemző, hogy a városok, falvak nem a tó vizétől távolodva nőttek, hanem inkább egymás féle kezdtek megnyúlni, szinte összeérnek. Mára szinte a teljes Balaton-part egy egybefüggő település (az északi részen azért vannak szünetek még).

Ha Balatonakarattyánál lejövünk az M7-es autópályáról, a következő falvakon vagy városkákon tudunk keresztül autózni így:

Balatonvilágos -> Siófok -> Zamárdi -> Szántód ->Balatonszárszó -> Balatonőszöd -> Balatonszemes -> Balatonlelle -> Fonyód -> Balatonfenyves -> Balatonmáriafürdő -> Balatonkeresztúr -> Balatonberény


Siófok szállás

Siófok szállásoktól hemzseg, így nem lesz nehéz dolgod, ha itt szeretnél megszállni. Persze, a szállások között is van árban és minőségben, lokációban különbség, ezért mit mindig, itt is célszerű előre foglalnod 1-2 hónappal, főleg ha július és augusztusban szeretnél nyaralni a Balatonnál. 🏖

Booking.com

#1 Aranypart - Szabadstrand

Bár fentebb jeleztem, Siófok már régen jóval több, mint az Aranypart, a szabadstrand bemutatása mellett nem mehetünk el. A szabadstrand intézménye a Balaton-part olyan különlegessége, amely lehet, hogy a következő évtizedben el is tűnik. Lényege, hogy itt úgy tudjátok a tavat megközelíteni, hogy ezért nem kell fizetnetek.

Ennek megfelelően e partszakasz nagy népszerűségnek örvend. A víz és a párhuzamos utca között 2 kilométer hosszan terül el a fövenyes, fás rész, amely kifekvésre, napozásra tökéletesen alkalmas. Ráadásul a helyszín abszolút gyerekbarát, a legtöbb idelátogató családostul érkezik. 👨‍👩‍👧‍👦

Parkolni a környező utcákban fogtok tudni, mely most már mindenhol fizetős - legalábbis szezonban (2020-ban szeptember 15-ig). Miután a hosszú part többféle arcát is mutatja, érdemes először körbenéznetek és egy könnyed séta során felderíteni, melyik a legszimpatikusabb, leginkább nektek való része.

A legtöbb helyen éttermek, fagyizó várnak benneteket, de vannak csendesebb, nyugodtabb szakaszai is. Nem ilyen a keleti végéhez közel található Csúszda utca, ahol nem meglepő módon az ikonikus siófoki csúszda található.

Emellett különböző vízi sportokra is benevezhettek: ezek közül kiemelkedik a BambooSziget wakeboard és vízisí pályája.

  • Bamboo Sziget honlap
  • Nyitvatartás: Hétfő - Vasárnap: 10:00 - 20:00, augusztus 20-tól: Hétfő - Vasárnap: 11:00-19:00
  • Árak

#2 Bebó Aquapark

A Bebó Aquapark szintén a siófoki Nagystrandon van, ahol egy kifejezetten gyerekeknek készült, Ninja Warrior-szerű, felfújható vízi akadálypálya vár benneteket.

  • Cím: 8600 Siófok, Tömörkény István utca vége

#3 Bella Állatpark

Már régóta megállapítottam, hogy Magyarország állatkert-nagyhatalom, ami egyébként egy igen pozitív helyzet. Szinte minden nagyobb városunkban található valamilyen izgalmas állatpark, és ebből nem maradhatott ki Siófok sem.

A belvárostól 5 kilométerre található Bella Állatpark igazi gyerekparadicsom: láthattok itt lovakat, tevéket, lámákat (sőt a manapság hihetetlen népszerűségnek örvendő alpakákat is), szamarakat, kengurukat, szurikátákat, emellett házi állatokat és madarakat is.

Ráadásul sok állat simogatható, illetve megülhető, így a gyerekeknek egészen biztosan hosszú időre szóló élményt jelent majd. 👨‍👩‍👧‍👦

Oké, még ne induljatok tovább, ugyanis kalandpark is tartozik a területhez. Ráadásul nem is akármilyen, ugyanis kipróbálhatjátok a főként YouTube-videókból ismerős buborék focit! Ez a sport főként felnőtteknek való, de addig a gyerekek ellesznek a szomszédos ugráló várban.

Már kívülről is elképesztő látvány, ahogy felnőtt emberek egy hatalmas, átlátszó gumilabdából kilógó lábakkal próbálnak futballozni, de belülről gyakorlatilag leírhatatlan. Érdemes azonban jó időben menni, mert esőben vagy esőáztatta talajon a szokásos esés-kelés megtöbbszöröződik.

  • Honlap
  • Cím: 8600 Siófok, Verebesi u. 35.

Nyitvatartás és árak

  • Nyitvatartás: Hétfőtől vasárnapig, 09:30-tól 18:30-ig, az év minden napján.
  • Árak: Felnőtt jegy - 1500 Ft, Gyerek jegy - 1000 Ft, Családi jegy - 4500 Ft

#4 Óriáskerék

Bár később lesz még szó különböző panorámákról, bizony a déli part inkább kisebb dombokkal tagolt sík, így közel sem olyan látványos kilátó-terep, mint az északi, északnyugati tópart. Ettől függetlenül az Aranypart és a siófoki buli negyed kiváló terep volt egy óriáskerék felépítéséhez.

Klasszikus vidámparki kerék, nyitott ülésekkel, amelyekre egyszerre egy komplett család vagy négy felnőtt is felfér.

Az óriáskerékről egyébként nem csupán fantasztikus kilátás nyílik, de egyfajta instant városnézésnek is felfogható. Innen belátni a Nagystrandot, a teljes Aranypartot és természetesen a Balaton vizén csillogó nap- vagy holdfény is gyönyörködtet. A kerék csúcsáról pedig már látni is lehet következő úti célunkat.

  • Honlap
  • Cím: Siófoki Nagystrand

Siófok Óriáskerék - Nyitvatartás

  • Vasárnap - csütörtök: 16:00 – 24:00
  • Péntek - szombat: 16:00 – 01:00

Siófok Óriáskerék - Árak

  • Felnőtt jegy: 2 000 Ft
  • Gyerek jegy: 1 500 Ft
Siófok látnivalók - Óriáskerék
Siófok látnivalók - Óriáskerék

#5 A Béke Jóságos Angyala és a Balatoni Sellő-szobor

2012-ben adták át a siófoki kikötő egyik földnyalábjának fokára tervezett, Béke Jóságos Angyalának nevezett emlékművet, mely jellegzetes alakjával rögtön a belföldi és külföldi turisták kedvencévé vált.

Az alkotás az orosz Jótett Világa Jótékonysági Szervezet Nemzetközi Szövetségének, a Kultúra és Művészet Nemzetközi Akadémiájának, valamint az Orosz Nyelvű Írók Nemzetközi Föderációjának közös ajándéka.

A több, mint 10 méter magas oszlop tetején egy aranyozott angyal látható, kitárt szárnyakkal, kezében a béke szimbólumával, egy galambbal. Az orosz eredettől függetlenül az alkotás a Finnugor Népek VI. világtalálkozójának tiszteletére készült.

Tőle néhány méterre, a Rózsakertben található Vilt Tibor Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész mészkőszobra, amely egy absztrakt hableányt ábrázol. Az 1974-es alkotás mellett több más szoborral is találkozhattok erre sétálva.

#6 Víztorony

A város legemblematikusabb épületeként számon tartott Víztorony valóban jellegzetes létesítmény, azonban nem csupán küllemével ad okot a megtekintésre. A 45 méter magas torony egy bárt, egy kilátót és egy nemzetközi víztornyokat bemutató kiállítást is rejt.

  • A torony honlapját itt találod.
  • Cím: Siófok, Szabadság utca

Nyitvatartás

  • június 1. – szeptember 30.: Minden nap 9.00 – 24.00
  • október 1. – május 31.: Hétfő: Zárva, Kedd - Csütörtök: 10:00 - 17:00, Péntek: 10:00 - 21:00, Szombat: 10:00 - 22:00, Vasárnap: 10:00 - 17:00

Az 1912-es létesítmény mára csak formáját őrizte meg, ugyanis funkciójában leginkább extravagáns kilátó. Ha a legfelső emeletre mentek, a környező területek panorámájában egy helyben ülve, egy kávét vagy üdítőt elfogyasztva gyönyörködhettek, hiszen a kilátó 360 fokban forog.


#7 A fordított ház

Nemrég még a TikTokon is láttam, ahogy egy külföldi blogger a siófoki Fordított Ház csodájára jár. Valóban szokatlan látvány és igencsak emlékezetes élmény, különösen gyerekekkel. 👨‍👩‍👧‍👦❤️

A város nyugati felében található kvázi kiállítás egy fejjel lefelé épített házat mutat be, amelyben minden berendezés, tárgy és bútor, de még a bentlakók is a plafonon vannak. Semmiképpen ne hagyjátok ki!

  • Honlap
  • Cím: 8600 Siófok, Május 1. utca
  • Nyitvatartás: Hétfőtől vasárnapig: 10:00 - 18:00
  • Árak: 12 év felett: 1300 forint, 3-12 év között: 1100 forint, 3 év alatt ingyenes

Zamárdi

Az urbánus egymásba karolás okán könnyű “áttévedni” a szomszéd településre Siófokról, így néhány szót érdemes ejtenünk Zamárdiról is.

A 2 400 fős lakosú kisváros - melyet korábban Balatonzamárdinak hívtak - sokáig a többi, déli parti üdülő településhez hasonló volt (bár Siófok közelsége miatt már a rendszerváltás előtt is volt itt komoly méretű szálloda).

Ugyanakkor 2007 óta ad otthont a Balaton Sound Fesztiválnak, amely arra az egy hétre nagyon komoly lökést ad a helynek és ez mind infrastrukturálisan, mind felkészültségben a szezon többi napján is meglátszik.

#1 Zamárdi - A Balaton Szíve-szobor

A parti Margó Ede sétányon található a Balaton Szíve szobor, amely két egymás mellé rakott szikla által formázott szívet mutat be. A szív alakú lyukon átnézve látjuk a túlpartot, azon belül is az északi part egyik legizgalmasabb részét, Tihanyt és Balatonfüredet.

Cím: Zamárdi, Margó Ede stny. 14, 8621

#2 Zamárdi - Szamárkő

A zamárdi Szamárkő eredete legendás, hisz oly sok embert megihletett már - úgy is mondhatnánk, hogy aki erre járt, kitalált neki egy jó sztorit. A két közepes méretű sziklatömb akkor vált zarándokhellyé, mikor elterjedt, hogy a gyermek Jézus, Szűz Mária és Szent József útja erre tartott, mikor a szikla mellett elhaladva szamaruk a belőle kinőtt fűcsomó után kapott. E legenda eredete, hogy a sziklában gyermeki lábnyomokat és egy patás állat nyomát vélték látni.

Mások szerint ősi pogány szertartásokat tartottak a szikláknál - és bár igazán nagy ívű leletek ezt sosem bizonyították - valóban találtak rituálékra utaló nyomokat. De vannak, akik szerint egyenesen a Szentföldről hozták keresztes lovagok.

A mese melletti valóság az, hogy e két homokkőtömb a Tihanyi-félsziget helyén korábban működő tűzhányó utóműködése kapcsán, helyben képződött. Ha óvatosan szemügyre veszitek, apró, megkövesedett csigák nyomait is felfedezhetitek benne.

Cím: Zamárdi, Akácfa u. 29, 8621

#3 Zamárdi - Kőhegyi-kilátó

Egy régi - de valójában nem annyira kedves - mondás szerint a Balaton déli partjában az északi part látványa a legjobb. Ha felértek a Kőhegyi kilátóba, megbizonyosodhattok, hogy a szemközti terület és a tó egésze is fenséges panorámát adnak.

Cím: 8621 Zamárdi, Kőhegy, Kilátó dűlő


Balatonvilágos - Panoráma-kilátó

Hazafelé menet érdemes méltóképpen elbúcsúzni a legnagyobb magyar tótól, amelyhez a balatonvilágosi domb és a rajta kialakított park kiváló partnerek.

A Balaton nyugati szakaszához hasonlóan e kilátópontnál sincs különösebb torony vagy magaslat, ugyanakkor a parkban kényelmesen, nyugodt körülmények között időzhettek el (míg a gyerekek futkároznak). A helyszín pedig egyedülálló látképet kínál, hiszen a keleti csücsökből ritkán látjuk ezt a fenséges víztükröt.

  • Cím: Balatonvilágos, Csók István stny., 8171

Déli vs. Északi part ?

A déli part is számos előnnyel kecsegtet, sok olyannal, amelyet az északi part nem tud nyújtani:

  • Lassabb mélyülés: a Balaton vize a déli partnál sokkal sekélyebb, ezért ez a terület különösen gyerekbarát. Sok helyen akár 30-40 métert is be tudnak menni a legkisebbek is anélkül, hogy úszniuk kellene.
  • Melegebb víz: a déli part a vízállásból adódóan könnyebben melegszik át, így nem kell vacogva megmártózni a magyar tengerben.
  • Megfizethetőbb: a Balaton déli régiói sokkal megfizethetőbb szállásokkal és éttermekkel várnak.
  • Több szabadstrand: ha igazán költséghatékony nyaralásra vagy kikapcsolódásra vágytok, akkor a déli part sokkal több szabadstranddal kecsegtet, mint az északi.
  • Íme egy gyors lista a jelenleg használható ingyenes, de nevesített partszakaszokról a környéken:

    • Balatonakarattya: Gumirádli szabadstrand
    • Siófok: Újhelyi strand, Ezüstpart szabadstrand, Aranyparti szabadstrand, Balatonszabadi – Sóstó szabadstrand, Szabadstrand a pesti vonathoz
    • Szántód: Rigó utcai szabadstrand, Juhász Gyula utcai szabadstrand (Beach Party)
    • Zamárdi: Nagystrand (Bácskai utcai), Jegenye téri szabadstrand, Táncsics utcai szabadstrand (T-Beach), Kiss Ernő utcai szabadstrand, Keszeg utcai szabadstrand, Klapka utcai szabadstrand, Gyöngyvirág és Pipacs utcai szabadstrand

    Szezon és azon kívül

    Mikor érdemes Siófokra menni?

    A Balaton egyik legnagyobb terhe, hogy szinte a teljes infrastruktúra a nyári turizmusra épül, enélkül a városok és falva elnéptelenednek, és szomorkás arcukat mutatják.

    Sajnos a Balaton és környéke máig nem találta meg a szezonon kívüli céljait, az igencsak veszélyes téli korcsolyázáson kívül kevesen utaznak október és március között. (Esetleg karácsony környékén észlelhető egy nagyobb csúcs, amikor a karácsonyi fáradalmakat a wellness-ben pihenjük ki.)

    Ebből már ki is találhattátok, hogy a szezon - időjárás függvényében - április körül indul, májusban durran be igazán és általában szeptember közepéig tart.