Az Égei-tenger közepén található egy varázslatos sziget, amit vulkánok formáltak az évszázadok során. Ez a sziget Santorini, és nem véletlenül az utazni és pihenni vágyók közkedvelt célállomása. Minden egyes homokszem, minden egyes négyzetcentiméter csalogatja az embert.

Santorini, vagy ahogy a helyiek hívják, Théra, a Kükládok-szigetcsoport tagja. Jelenlegi formáját egy vulkánkitörés okozta, ami egyáltalán nem meglepő, ugyanis az évszázadok során nagyon sok erupció történt a sziget környékén. A sziget báját amúgy az adja, hogy a vulkánműködésnek köszönhetően Santorini földje hol rozsda színű, vagy fekete, barna, vörös.

💡
Tudtad? Santorini körülbelül 70 hagyományos szélmalomnak ad otthont. 

Santorini térképe

Térkép: a sziget városai

Városok

Santorini szigetén kétség kívül a két legfontosabb és legnépszerűbb városok a már korábban említett főváros: Théra, illetve az északon található Oia városa. Ha szállást, éttermet vagy szuvenírt szeretnél venni, ezeken az utcákon kell mindet keresned.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Thera (Fira)

Santorini legnagyobb városa, melynek különlegessége, hogy gyakorlatilag egy sziklafalra épült, ebből adódóan is az ország egyik legfelkapottabb turisztikai övezete. Hajóval érkezve a helyi kikötőbe egy hosszú, 600 lépcsőfokból álló lépcső vezet fel minket a városba. Ha nincsen kedvünk, vagy nem tudjuk terhelni a vádlinkat, akkor választhatjuk a lépcsőzés helyett a helyi felvonót is. Felérve a helyiek (hagyomány szerint) biztosan fel fogják ajánlani, hogy utazz tovább szamarakon a szállásodig, azonban állatvédelmi szempontból nézve erkölcsösebb ha inkább taxiba szállunk. Látnivalók Théra városában:

  • Santorini Cable Car, vagyis a felvonó, amelyikkel feljuthatunk a kikötőből a városba. 1970 környékén épült, ám azóta számos átalakításon és javításon ment keresztül hogy elérhesse mai formáját. Útvonalaként 220 métert tesz meg felfelé, ennek időtartama nagyjából 3-5 perc. Az utazókabinokból csodás kilátásunk lesz a szigetre és a tengerre egyaránt.
  • A Caldera az a sziklafal, amely mellett található a város. Egy vulkán kráteréből keletkezett és innen az egyik legszebb a kilátás a tengerpartra. Szuper program egy kis sétára és rengeteg lehetőséget fogunk találni a sziget és a tenger további felfedezésére, például hajókirándulásokkal és egyéb szervezett programokkal
  • Fira lapos tetős vagy kék kupolás házakkal rendelkezik. Ezek további egyediségüket a kékre meszelt ajtóiknak és ablakkereteiknek köszönhetik, ezeket az ikonikus képeket láthatjuk elterjedve az interneten is.
  • A három harangtorony a város egyik legismertebb látványossága. Legmagasabb pontjáról gyönyörű kilátás nyílik a tengerre és a szigetre.
  • Plateia Theotokopoulou, vagyis Fira főtere nyáron tele van emberekkel, így elképesztő mediterrán hangulatot ad a helynek. A tér mögött található a Metropolitan székesegyház.
  • A Keresztelő Szent János-székesegyház az 1800-as évek elején épült fel, azonban a sziget egyházát is képviseli, amely 1204 óta áll fenn, így története mélyebbre szántó. Építészeti stílusát tekintve barokk, azonban keveredik a sziget ikonikus épületjellemeivel.
  • A helyi Folklórmúzeum a sziget lakosságának életére és megélhetési lehetőséget mutatja be a történelem idővonalán. Vannak még itt barlangban kialakított terek is, ilyenekben ismerhetjük meg például a helyi borkészítést és a hordóinak létrejöttét, egyéb asztalosmunkákat de nem felejthetjük ki a görög művészeti kincseket sem.
Fira, azaz Thera városa - Santorini

Oia (Oía)

Oia Santorini északnyugati csücskén található, körülbelül 12 km-re a sziget fővárosától, Firától (Thera). Oia az egyik legnépszerűbb hely Santorini, de igazából egész Görögország területén. Ikonikus kék kupoláinak, építészetének és gyönyörű öbleinek köszönhetően nem csoda, hogy ez a hely turisták kedvencévé vált. Ennek a városnak a képeit látjuk lelki szemeink előtt, amikor Santorinire gondolunk és ennek felkapottsága az oka. Innen terjedt el a legtöbb fotó, festmény is – így legtöbben ezzel a várossal azonosítják a szigetet. Látnivalók Oiában:

  • Oiában is találunk szélmalmot ami ráadásul tökéletes helyszínt biztosít a naplementéhez. Mindenképp látogassuk meg ha ide utazunk.
  • A 3 kupolás templom mellől szuper kilátás nyílik a környékre, beleértve magát az Égei-tengert és Oia sűrűn fellelhető, kékkupolás épületeit. Itt is jelen van az ikonikus fehérre meszelt stílus, melyet a „santorini-kék” elemekkel dobnak fel, így igazi görög hangulatot áraszt.
  • Az Agios Ioannis egy szép kis kápolna, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tengeri naplementére. Védjegye a sárga színű homlokzatrésze. Egy kis túrával közelíthető meg, de tökéletes hely arra, hogy élvezzük a napot a zsúfolt kis utcáktól távol.
Oia városa, Santorini

Látnivalók

Az apró szigeten 30 kilométeres körzeten belül található minden látnivaló, és a központi város - Fíra - ezt le is felezi. A sziget reptere is csak néhány kilométerre fekszik a fővárostól, de ahhoz éppen elég messze, hogy ne halld a fel- és leszálló gépek okozta zaj. A reptérről busszal is eljuthatsz a központba, ugyanakkor itt lehetőséged lesz autó bérlésére is, amivel aztán bejárhatod az egész szigetet is.

Skaros Rock

Skaros sziklájának tetején egykoron egy masszív erődítmény állt. A 13. században épített monstrum szinte teljesen bevehetetlen bizonyult, egyedül a természet ereje tudta legyűrni. Végül egy vulkánkitörésnek adták meg magukat az erőd falai, de ha szemfüles vagy kirándulás közben, akkor találhatsz még romokat.

Imerovigli falujából rövid, de izgalmas túra feljutni Santorini egyik legszebb kilátójára, a Skaros szikla tetejére. Mindössze 20 perc alatt fel lehet érni a csúcsra, különösen akkor, ha ehhez megfelelő cipőt választasz. Érdemes egy strapabíró csukát felvenned, mert a felvezető út igencsak köves, sziklás.

Miután felértél, egyetlen dolog akadályozhat meg abban, hogy elővedd a fényképezőgéped és elkezdj fotózni: annyira elámulsz a gyönyörű látványtól, hogy egyszerűen belefeledkezel. A látványosság nyitva van 0-24 órában így bármikor megtekintheted ingyenesen. Távolság Fíra városától: 10 perc, 3,5 km. Cím: Skaros Rock, Thira 847 00, Görögország.

Skaros Rock, vagyis a Skaros szikla Santorini szigetén

Nea Kameni

Nea Kameni egy picinyke sziget az amúgy sem óriási Santorini kalderájának ölelésében. A szigetre a főváros régi kikötőjéből indulnak hajók, illetve szervezett túrák keretében is át lehet jutni. Ezek közül érdemes olyat választanod, ami megvárja a naplementét is, ugyanis fenséges látványt nyújt innen az, ahogy az eltűnő napsugarak megfestik a tájat.

A sziget felszínét számos vulkánkitörés formálta, legutóbb 1950-ben. Noha jelenleg nem fenyeget újabb vulkánkitörés, ez nem jelenti azt, hogy lenne valamilyen aktív tevékenység itt: több kürtő is pöfékel itt. A növényvilágon is meglátszik a vulkáni hatás, sokszor egészen vöröslik a nyári napsütésben.

  • Távolság Fíra városától: 10 perc hajóval
  • Cím: Nea Kameni, Santorini 847 00, Görögország
Nea Kameni sziget, Santorini
💡
Tipp: Nea Kameni szigetére az előbb említett Skaros szikláról is rá lehet látni. 

Akrotiri városa

„Görögország válasza Pompei városára” – akár így is lehetne emlegetni Akrotirit, de a Santorini déli partjainál fekvő település megérdemli, hogy saját különlegessége miatt ajánljuk figyelmedbe. Mintegy 3500 évvel ezelőtt egy vulkánkitörés konzerválta az akkori állapotokat, és a mai napig megtekinthető, hogy milyen volt az élet régen.

Hogyha szereted a történelmet, akkor valósággal odáig leszel ettől a helytől, de ha nem a töri volt a kedvenc tantárgyad a suliban, akkor is érdemes esélyt adni a helynek, mert egészen bámulatos. Az épületek falait művészi festések varázsolják otthonossá, míg a kiállított használati tárgyat egyszerűen lenyűgözőek.

A bronzkori város önmagában is több napra elegendő felfedeznivalót kínál, ugyanakkor nem csak ennyiből áll mindaz, amit Akrotiri nyújtani tud az utazóknak. Mintegy két kilométerre északra fekszik a mai Akrotiri, ahol egy 13. századi kastély és egy világítótorony is várja a látogatókat.

  • Távolság Fíra városától: 25 perc, 15 km
  • Cím: Akrotiri, Thira 847 00, Görögország
Akrotiri városa - Santorini

Museum of Prehistoric Thira

A fővárosban, Fíra központjában található az a múzeum, ami a sziget ókori történetét idézi meg. Santorini az ásatások Mekkája, és az innen előkerülő ősi leletek legnagyobb része ebbe a múzeumba kerül. Akrotiri és Thera városából is kerültek ide kincsek, ahogyan a sziget egészéről.

Ha betérsz ide, akkor olyan használati eszközöket is láthatsz itt, amik legalább 3700 évesek. Ezekben sokszor közös, hogy rendkívül igényesen megmunkáltak, és sokszor művészeti értéket is képviselnek a történelmi mellett. Cím: Museum of Prehistoric Thira, Thira 847 00, Görögország

Museum of Prehistoric Thira: a múzeumban visszaköszön pár lelet az Akrotiri-ből is

Bizánci kastélyrom (Byzantine Castle Ruins)

Santorini északi csücskében található a Bizánci kastélyrom a híres Oia városában. A kastély legnagyobb érdekességét nem is a romok szolgáltatják.

Amiért érdemes ide felmászni, az egyrészt a kaland, a túrázás élménye, másrészt pedig az a látkép, amit Oia városa mutat innen felülről nézve. Utóbbi egész nap utánozhatatlan panorámát nyújt, és természetesen naplementekor éri el a tetőpontot a vizuális élmény. Akik már jártak itt, előszeretettel állítják, hogy itt látták a legszebb naplementét életükben.

A többnyire fehérre festett építészeti remekek tökéletesen harmonizálnak a kastélyromtól lenézve, és természetesen közelebbről is érdemes megcsodálni őket – persze csak azt követően, hogy elég képet készítettél fentről. A városban számtalan kioszk várja mindenféle szuvenírrel a nézelődni vágyókat, és a templomokat is érdemes felkeresni. Távolság Fíra városától: 20 perc, 15 km. Cím: Byzantine Castle Ruins, Oia 847 02, Görögország

Kastélyrom Oia városában

Thera ősi városa (Ancient Thera)

Az ősi Thera egy közel 800 méter hosszú, meglehetősen széles utca köré épült, ami az ókorban is meglehetősen nagynak számított. Ennek a településnek a sorsát is egy vulkán pecsételte meg, aminek kitörése előtt kénytelenek voltak elhagyni a lakosai.

Thera jelenleg látogatható, és a túrázás szerelmeseinek is kiváló úti cél lehet. A város 360 méterrel tengerszint felett található, és ide bizony valahogy fel kell jutni. A mászás maga is egy kaland – itt sem árt a túracipő –, de ha inkább arra tartogatnád az erődet, hogy azt fedezd fel, ami fönt van, akkor autóval is meg lehet közelíteni az ősi Thera-t. Fent pedig nemcsak a történelem elevenedik meg, hanem a kilátás is elvarázsolja az utazókat.

  • Távolság Fíra városától: 20 perc, 10 km
  • Cím: Ancient Thera, Santorini 847 00, Görögország
Ősi Thera. Tipp: nézz be Fírában az archeológiai múzeumba. A therai ásatások során rengeteg kincset találtak a kutatók, és ezeknek egy része a fővárosba került.

Ortodox Katedrális (Orthodox Metropolitan Cathedral)

Mindössze 200 méter sétára az imént említett múzeumtól található az Ortodox Katedrális. Biztosan meg fogod találni, mert Fírán belül szinte mindenhonnan látszódik, sőt, Santorini más részeiről is. A templom 1827-ben épült, majd 1956-ban egy tornádó károkat okozott benne, de gyorsan felújították, hogy visszanyerje eredeti pompáját.

A monumentális fehér épületet hatalmas boltívek és árkádok díszítik kívülről. A templom része egy hatalmas harangtorony is, ami önmagában is frenetikus látványt nyújt. A katedrális belülről talán még szebb, köszönhetően a falait ékesítő freskóknak, a mozaikoknak, illetve annak a hatalmas csillárnak, ami esténként megtölti fénnyel a belső teret. Cím: Orthodox Metropolitan Cathedral, Ipapantis, Thira 847 00, Görögország

Ortodox Katedrális

Strandok Santorinin

A fő attrakció, amiért mindenki felkeresi Santorinit, az a tenger. Általánosságban tudnod kell Santorini strandjairól, hogy kevés érhető el közvetlenül a városokból. Mivel a szigetre épült városokat általában magas sziklafal választja el a tengertől, így a strandokhoz autóznod kell, és valamennyit sétálni lefelé a parthoz. Többnyire ezért is terjedt el, hogy sok háznak van saját medencéje.

Korfu strandjaival ellentétben, ahol a zöld szín dominál - hiszen a partok tele vannak zöldebbnél zöldebb fákkal; Santorini strandjai inkább sziklásak, és fekete homokosak vagy apró szemű kavicsosak.

💡
Jó ha tudod, hogy a strandot görögül "paralia"-nak hívják. 

Perissa strand (a legnépszerűbb)

A sziget délkeleti részén fekvő, fekete homokjáról híres Perissa strand egyaránt tökéletes választás lehet a családdal utazóknak és a bulizni vágyóknak. A kristálytiszta víz mellett a sziklafalak mögött lemenő nap fényjátéka is emlékezetes pillanatokat nyújthat neked, ha ide utazol.

Perissa remekül felszerelt, számtalan napágy és ernyő várja a látogatókat, ami nem véletlen, mivel a görögöknek is ez az egyik kedvenc nyaralóhelye. Hasonlóan sok bár is található itt, míg a hangulat fokozásáról rendszerint nemzetközi DJ-k gondoskodnak. Amennyiben a vízi sportok szerelmese vagy, kedvedre válogathatsz, hogy jetski-re szállsz, wakeboard-ozol egyet, vagy a haverokkal együtt felpattansz egy banana boat-ra. Távolság a repülőtértől: 20 perc, 13 km [Google térkép]

Perissa és Perivolos strandok. Tipp: ha kulturális programot választanál, akkor a közelben található ókori Thíra felfedezését ajánljuk.

Perívolos strand (a kényelmes)

Perivolos és Perissa strandja szinte összeér. A két part nagyjából 1 kilóméterre található egymástól, így át is tudsz sétálni a part mentén. Néhány kilométerre Perissa strandjától húzódik a Perívolos strand.

Szomszédjához hasonlóan itt is fekete homokkal találkozhatsz, de minden másban különbözik a két strand. Az azúrkék víz itt is ugyanolyan csalogató, viszont a hely légköre sokkal nyugodtabb, békésebb. Jet-ski bérlése mellett búvárkodni is lehet Perívolosnál, ha pedig megéhezel ezektől, akkor a parton nemcsak a büfék kínálatából válogathatsz, hanem több étterméből is. A helyiek szerint Perívolos bárjaiban keverik a legjobb koktélokat.

Itt minden kicsit nagyobb: a terek, a hotelek, az éttermek. Minden arra irányul, hogy a lehető legnagyobb kényelemben pihenjenek az idelátogatók. Erre a kedvenc példánk, hogy online is le tudod foglalni a napágyadat, így biztosan meglesz a tökéletes helyed akkor is, ha csak később mennél le a partra.

  • Távolság a repülőtértől: 20 perc, 13 km [Google térkép]
  • Cím: Perívolos, Santorini 847 03, Görögország

Kamari strand (a gyerekbarát)

Kamari a családok kedvenc üdülőhelye Santorini szigetén. A kavicsos, sötét homokos partnál pihentetőbb helyet nehéz elképzelni, a víz pedig természetesen itt is kristálytiszta.

Napközben búvárkodáshoz és snorkelezéshez is kitűnő választás Kamari, míg esténként érdemes megvárni a naplementét, és gyönyörködni abban, ahogyan a fénysugarak csillognak a Mésa Vounó szikláin. Ha pedig korán kelő vagy, akkor a napfelkeltét is érdemes megcsodálni a parton.  Távolság a repülőtértől: 10 perc, 6 km [Google térkép]

Kamari strand: Pro tipp: a kavicsos part miatt érdemes valamilyen lábbelit is csomagolnod.
Amennyiben fél napra elszakadnál a víz közeléből, akkor a környéken szabadtéri mozit és minigolf pályát is találsz.

Vlichada strand (a romantikus)

Előtted a kék tenger, lábad alatt szürke homok, a hátad mögött óriási fehér sziklák adnak árnyékot a nyári hőségben. Vlichada az egyszerűségével varázsolja el látogatóit, miközben aki egyszer is járt itt, egyetért abban, hogy ez a sziget egyik legromantikusabb helye.

Vlichada a parton található hatalmas fehér, sárga és arany színben tündöklő szikláival vonzza a strandolni vágyókat. A jól felszerelt strandon tudsz napágyat és ernyőt bérelni, a szomjadat pedig egy olyan bárban is olthatod, amit a monumentális fehér sziklák között rendeztek be. Távolság a repülőtértől: 20 perc / 11 km.

Vlichada strand: A partszakasz egy részén a fürdőruha opcionális, a strandon a nudizmus hívei is felszabadultan ejtőzhetnek.

Red Beach (a vörös strand)

Santorini egyik legdélebbi pontján található a Vörös strand, ahol az óriási, lávaszínű sziklák a homokot is megfestették sötét vörösre. A part eléggé köves, úgyhogy nem árt erre felkészülni, de a látvány maximálisan kárpótol emiatt az aprócska kellemetlenség miatt.

A strand megközelítése mindenképpen emlékezetes lesz. Ha gyalog vágsz neki, akkor egy rövid, de mégis kihívást jelentő túrát kell teljesítened ahhoz, hogy célba érj. Ha a túrázást meghagynád másnak, akkor hajóval is megközelítheted a partot. A közelben érdemes megnézni az ókorból fennmaradó Akrotiri városát is, amit – Pompei városához hasonlóan – konzervált egy vulkánkitörés a 3500 évvel ezelőtti állapotában. Távolság a repülőtértől: 26 perc, 14 km [Google térkép]

Vörös strand: Amennyiben túl sok itt a vörös, benézhetsz a szomszédos Fehér strandra is, ami ugyanazt tudja, mint a Vörös strand, csak minden fehér.

Monolithos strand

Monolithos ideális úticél a kisgyermekes családoknak: a víz sekély, a fekete homok puha, és ami a lurkóknak tán a legfontosabb: lehet belőle várat építeni. A legtöbb strandon megszokott a röplabdapálya, itt viszont kosár- és focipálya is van.

Természetesen a legtöbb vízi sportot kipróbálhatod itt is, ráadásul kite szörfözés közben is hozzájuthatsz a napi adrenalinadagodhoz. Akkor se félj, ha először próbálnád, szakképzett oktatók segítenek elsajátítani a fortélyokat, ahogyan a hozzá szükséges eszközöket is biztosítják neked. Távolság a repülőtértől: 5 perc, 2.2 km [Google térkép]

Mintha a béke szigete lenne Monólithos, a legtöbb stranddal ellentétben itt általában nincs nagy tömeg, így a kihelyezett napágyakra sem kell olyan sokáig vadászni. És ha már itt jársz, akkor az egyik bárban kóstold meg a hagyományos görög kávét. 
Monolithos strand, Santorini

Agios Georgios strand

Görögországban a legtöbb jóravaló (fél)szigeten van egy Agios Georgios strand. A Methana-félsziget és Korfu mellett Szantorini is fel tud mutatni egyet, és milyen jól teszi! A fekete homokú, kék vizű tengerpart sokaknak ideális úticél lehet.

Ha szereted a vízi sportokat, akkor itt biztosan remekül fogod érezni magad. A szörfözés, búvárkodás és evezés mellett lehetőséged lesz jet-ski és banana boat bérlésére is. Hotelek, bárok és éttermek terén egyaránt széles választék várja az idelátogatókat, és külön jó hír, hogy mindenki megtalálhatja a saját igényeinek megfelelő lehetőségeket. Távolság a repülőtértől: 20 perc, 11 km [Google térkép]

Amoudi öböl (Oia városnál)

Oia az egyik legmeghatározóbb város Santorinin. Az apró gyöngyszem a sziget északi csücskén található, mellette közvetlenül pedig az Amoudi öböl. Amoudi vagy Ammoudi a klasszikus értelemben véve nem strand, hanem egy öböl, ahol tudsz úszkálni is, vagy hajóval beljebb menni, hogy a parttól távolabb is meg tudj merítőzni. Távolság a repülőtértől: 25 perc, 18 km [Google térkép]

Amoudi öböl: Ha pedig végeztél, itt tudsz maradni, és ebédelni vagy vacsorázni egy jót, miközben nézed az induló hajókat. 

Vourvoulos strand - A csendes strand

A sziget nyugati partján fekvő Vourvoulosnál nem sok csendesebb strandot találni Santorini szigetén. Néhány éttermet és egy halászkikötőt leszámítva mindenhonnan csak a béke és a nyugalom árad a kikapcsolódni vágyók felé. No meg a türkizkék víz, de az is inkább csak hullámok formájában. A kikötőt érdemes közelebbről is szemügyre venni, pontosabban a körülötte található étkezdéket. A frissen fogott halakból különleges fogásokat varázsolnak a betérő vendégeknek.

Érdemes felkeresni a közeli Karterados faluját is, ahol minden épület egy kisebb csoda. A már-már vakítóan fehér házak, templomok külön-külön is építészeti mesterműveknek tűnnek, együtt pedig varázslatos összképet festenek. Távolság a repülőtértől: 10 perc / 7 km.

Cape Columbo strand - Nudistáknak

Cape Columbo rátesz még egy lapáttal arra, amit Vourvoulos nyújtani tud: itt legfeljebb a szél veszi el a csend hangját, mivel egy fia kikötő sincs itt. A partot egy keskeny ösvényen keresztül tudod megközelíteni, miközben gyönyörködhetsz az odáig vezető tájban.

Amennyire lehetséges, természetes állapotok uralkodnak itt. Ezt egyrészt jelzi, hogy egy közeli aktív kráter miatt itt a víz sokkal melegebb, mint a sziget legtöbb strandján. Másrészt, jól teszed, ha indulás előtt bepakolsz egy kis enni- és innivalót, mert a strandon nem fogsz étkezdét találni. Találkozhatsz viszont nudistákkal, vagy ha te is az vagy, akkor itt szabadon lehetsz. Távolság a repülőtértől: 12 perc, 11 km [Google térkép].

Cape Columbo - Nudista strand Santorinin

Bérlés, kölcsönzés, éttermek

A legtöbb strandon lesz lehetőséged napágy és ernyő bérlésére, ahogyan a vízi sportokhoz is be tudod majd szerezni a megfelelő felszereléseket. Ahol szükséges, oktatók is segítik az új sportágak kipróbálását. Próbálkozz bátran, a legjobbak sem profiként kezdték.

💡
Tipp: Santorini szigetén szinte valamennyi strand fedetlen (nincsenek fák), ezért ha nem szeretnél napágyakat bérelni ernyővel, érdemes venned egy napernyőt az első nap, hogy ne kelljen erre költened minden alkalommal. 

Az éttermekben nagyon domináns szerepet játszanak a halételek, míg a bárokban a helyiek nagyon büszkék a koktélkülönlegességeikre. Természetesen a legtöbb helyen a hambi–pizza–fagyi Bermuda-háromszöget is megtalálod, úgyhogy akkor is ehetsz finomakat, ha nem jön be a görög konyha.

Hasznos információk

Autóbérlés vagy helyi busz?

Santorinire könnyen eljutsz repülővel, de a szigeten belül valahogy meg kell oldanod a közlekedést. A kényelmes megoldás az autóbérlés, amire már 20-30 euró/nap környékén is van lehetőség, míg az olcsó megoldás a helyi busz, amire a jegyár 1,6-2,2 euró között mozog. Mindkét választás kecsegtető, egyéni preferencia kérdése. Mi ebben az esetben az autót javasoljuk, mert így bármikor félrehúzódhatsz megcsodálni a sziget rejtett kincseit.

Santorini időjárása

A nyári hónapokban 27-29 fok között alakul a szigeten az átlagos csúcshőmérséklet, vagyis kellemesen meleg van, de azért nem elviselhetetlen a forróság. Az átlaghőmérséklet 24-26 fok között mozog nyáron, és az esti órákban is ritkán kúszik 21 fok alá a higanyszál. A csapadék nyaranta olyan ritka, mint a fehér holló, a hűsítésről inkább a szél gondoskodik.

Santorini történelme

Egyes feltételezések szerint már 5000 évvel ezelőtt is éltek lakták Santorini szigetét emberek, ami viszont biztos, hogy 3500 éves tárgyi emlékek idézik meg az akkori civilizációt - aminek egy vulkánkitörés vetett véget. Az ezt követő időkből számos feljegyzés származik a szigetről, Santorini néven pedig először a 12. században emlegették. Az évszázadok során két dolog váltotta egymást: a háborúk és a vulkánkitörések.

A bizánciak, a velenceiek és az oroszok is megfordultak itt, mielőtt Görögország része lett Santorini. A vulkánkitörések részben eltörölték azokat a hatásokat, amiket ezek a népek jelentettek a sziget életében, ugyanakkor ennek is köszönhető, hogy egy egyedi világ alakult ki ezen az aprócska szigeten.


Santorini a megelevenedő történelem és a vulkánok szigete. Mesés, homokos tengerpartjai mellett számos izgalmat hordoz magában a sziget belseje is, ami csak arra vár, hogy fedezd fel őket. Remélem sikerült minden hasznos információt összefoglalnom, és még olyan érdekességeket is megtudtál Santorini szigetéről, amiket korábban nem ismertél. Nem maradt más hátra, csak az utazás!

Ha szeretnél értesülni a legújabb írásokról, iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövessd Facebook oldalunkat ?, ahol rendszeresen posztoljuk az újabb helyszín ismertetőket.

➡️ ➡️ Facebook link 👍