Szempontok a pakoláshoz, avagy mit csinálj, hogy ne a Te hátizsákod legyen a legnagyobb a hegyen. Biztos feltűnt már az Alpokban, vagy más hegyvidéken, tájon tett túráid során, hogy egyesek hatalmas zsákokkal kirándulnak/másznak, míg másoknak szinte alig van valami az amúgy is fele akkora zsákjukban. És persze valami miatt majdnem mindig a hegyi vezető zsákja a legkisebb…

Lelőjük a poént. A túravezető ismeri a legjobban a helyet, ahova a túra vezet. Nem véletlen, pontosan tudja mire van szüksége, mi felesleges. És bár úgy tűnik, hogy az ő táskája egy végtelen mély, soha ki nem fogyó szertár, igaziból a trükk, hogy csak azokat viszi magával, ami kell, és épp ez az a minden, amivel felkészült lesz, de ez a minden nem több a szükséges felszerelésnél.

Mielőtt azonban a kérdést kimerültnek hinnéd, íme néhány azokból az apró „trükkökből”, amivel Te is jelentősen csökkentheted a zsákod méretét és tömegét.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Számos variációja létezik a kalandozásnak, így sok-sok változata lehet a hátadon lévő batyu kötelezően ajánlott felszereléseinek. Most induljunk ki abból, hogy nyári körülmények között, felvonó használata nélkül szeretnél feljutni az Alpok három- és négyezres csúcsaira, jobbára a normál utakon. Klasszikus esetben az ilyen túrák általában kétnaposak.

Az első nap felmegyünk a völgyből a menedékházba, míg a másodikon csúcsot mászunk, valamint még aznap visszatérünk a völgybe. Mindenképpen javasolt a menedékházban félpanziós ellátást igénybe venni. Ezzel egyrészt jelentősen csökkented a felcipelendő élelem mennyiségét, másrészt így a házból sem fognak kinézni. Az Alpok országaiban, és azok turista szállásain (Hütte) a házban elfogyasztott enni és innivaló profitja az üzemeltető bevétele, mert jellemzően a különböző tulajdonú házak lenyelik a szállások díját.

Végeredményben tehát azok munkáját és megélhetését támogatjuk, akik a házban főznek ránk, és kiszolgálnak minket. Tekinthető egyfajta megbecsülésnek is, hogy legyen mindig ott valaki, aki vár minket, és oltalmat ad, ha baj van.Sok helyen egyébként már nem is lehet vacsora és reggeli nélkül szállást foglalni. A házban való szállás kapcsán pedig számos alváshoz kötődő felszerelés hagyható a parkolóban (pl: hálózsák, derékalj).

Nagyon fontos, hogy indulás előtt pontosan tanulmányozd a túra útvonalát és a várható időjárást! Amennyiben a túra nehézségeiről kellő mértékben informálódtál, akkor nem fogsz feleslegesen bepakolni olyan, jellemzően technikai felszerelést (például egy komplett éksort vagy mondjuk egy 60m-es egészkötelet, stb.), amelyről tudod, hogy nem lesz rá szükség. Hiszen például ha egy könnyű gleccserjárás után egy rövid és laza I-es sziklamászás vezet a csúcsra elég rövidebb, és vékonyabb félkötél, és a szükséges technikai felszerelés kimerül a hágóvas, jégcsákány, és néhány köztes meglétében.

További lényeges szempont a várható időjárás. A feleslegesen felcipelendő ruhadarabok elhagyásával is jelentős súly- és térfogatcsökkentést érhetsz el. Persze inkább legyen Nálad több ruha, mint kevés, de a mai időjárási előrejelzések mellett elég jól belőheted, hogy a csúcson -10 °C vagy +10 °C vár majd Rád.

Sok múlik azon is hogy a valóban szükséges (technikai) eszközökből milyen típust viszel magaddal. A beülő, a hágóvas, a sisak vagy a jégcsákány típustól és „évjárattól” függően nagyon különböző méretű és tömegű tud lenni, az adott túrára nézve azonban gyakorlatilag azonos funkcionalitással. Egy konkrét példát említenék. Az újabb és kifejezetten magashegyi túrára tervezett beülők tömege 200g körül mozog. Ezzel szemben egy sportmászásra szánt, pláne régebbi gyártású beülő lazán 500g felett nyom. Ez több mint kétszeres súlykülönbség, ami azért egy hosszabb túrán sokat számít.

Lényeges szempont a szervezetedet tápláló erőforrások (étel, ital) minősége, és milyensége is. A hosszan felszívódó szénhidrátokról (kenyér) érdemes még reggel a házban lévő reggeli alkalmával gondoskodni, napközben pedig (csupán) különböző tömény energiaszelettel, energia géllel (egy-két nem olvadó, magos müzli szelettel kiegészítve) oltani éhségünket, figyelve a megfelelő vércukor szintre. Az ételmennyiség ennek köszönhetően optimalizálható.

Nem elhanyagolható kérdés a túrára szükséges folyadék (víz, tea) mennyisége sem. Ez persze erősen függ a túra hosszától, a várható hőmérséklettől és az egyéni szükséglettől, de amennyiben a túra útvonalán van valamilyen vízvételi esetleg hó-olvasztási lehetőség (pl. patak, forrás, menedékház!), érdemes ezt mindenképpen kihasználni. Így lehet hogy 3-4 liter víz helyett csak 1 litert kell a hátadon cipelni…

Általában egy-egy csúcs megközelítése egy adott útvonalon történik, így amennyiben a csúcsmászás után a felmeneti úton jössz le vagy legalább is érinted a kiindulásul szolgáló menedékházat, javasolt a csúcsmászáshoz nem szükséges dolgokat (hálózsák, váltóruha, tartalék élelem, stb.) a házban hagyni.

Sok házban külön erre a célra rendszeresített kosarak állnak rendelkezésre, amikben kényelmesen és kulturáltan deponálhatod a cuccaid. Azért javasolt egy kisebb zsák rendszeresítése erre a célra, hogy nem ömlesztve rakd bele a dolgaid, főleg, ha többen osztoztok egy ilyen tárolón.

Egy könnyebb zsákkal nem csak élvezetesebb a csúcsmászás, hanem gyorsabb és biztonságosabb is. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy miért is olyan lényeges a helyesen megválasztott felszerelés a magashegyi túrák során. Alpesi körülmények között a gyorsaság egy fontos eszköz a biztonság növeléséhez. Ha elég gyorsan haladsz, akkor még azelőtt elhagyhatod a gleccsert, mielőtt az a meleg déli órákban veszélyesen megolvadna, növelve a hasadékba zuhanás esélyét.

Szintén figyelemre érdemes szempont, hogy a felhő- és ködképződés valamint a zivatarok kialakulásának valószínűsége is növekszik a nap folyamán. Különösen az utóbbi években egyre gyakoribb és problémásabb jelenség a fokozott kőhullás, ami szintén a napközbeni hőmérsékletemelkedéssel erősödik.

A völgyből való induláskor ideális esetben bele kell férj egy 35+-os (értsd: 35 liter) zsákba, de egy 45+-osba mindenképpen! Ha ez mégsem így lenne, feltétlen gondold át még egyszer, hogy tényleg mindenre szükséged van abból, amit bepakoltál.

Végül megosztunk még Veletek egy videót arról, hogyan érdemes egy kétnapos túrára csomagolni, melyet Szilárd Alex Kollmann készített.

Jó pakolást és sikeres mászását kívánunk!

➡️ ➡️ Facebook link ?