A Bükki Nemzeti Park az Északi-középhegységben, azon belül is a Bükki-vidéken fekszik. 1977-ben alapították, így az egyik legrégebbi hazai nemzeti park. Az első nemzeti park hazánkban, mely egy hegyet von a hatásköre alá és fő célja, hogy az itt található erdőket megvédje. Igazgatósága Egerben található a régi plébánia épületénél.

Területén ezernyi természeti csoda és szépség található. Ennek egyik oka, hogy különleges flórája és faunája van. A Bükki Nemezti Parkban például több mint 22 ezer fajta élőlény él.

Áttekintés

Bükki Nemzeti Park Tudnivalók
Alapítás éve 1977
Terület 402,63 km²
Lokáció Északi-középhegység
Központja Eger
Távolság Budapesttől 2,5 óra / 200 km
Felépőítése Üledékes kőzetek: mészkő és dolomit
Legmagasabb pontja Kettős-bérc (960 m)
Top látnivalók Szalajka völgy és Szilvásvárad, Lillafüred, Cserépfalu, Diósgyőri vár, Hollókő vára

A Bükki Nemzeti Park kialakulása

A Bükk-vidék alapkőzetei a késő karbon korban kezdtek kialakulni, és közel 160 millió éven keresztül formálódtak. A meszes, agyagos üledék lerakódása után a közép és késő triász korban riolit, andezit és bazalt lepte el a környéket a vulkáni aktivitás következtében. A vulkáni eredet a későbbi paleogén korban lepusztult és csak a környező hegyekben maradt meg. A miocén korban a Pannon-tenger üledékei is lerakódtak, amelynek nyomai a mai napig felfedezhetőek a nemzeti parkban. A miocén kor végén elkezdődött a karsztosodás és a mai vízrendszerek is ekkor kezdtek el alakot ölteni.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Magyarország összes nemzeti parkjáról írt cikkünket itt találod

Képek

A Bükki Nemzeti Park naplementében
A Bükki Nemzeti Park képekben

A park földrajza és domborulatai

A Bükkre nem jellemzőek a vulkanikus eredetű kőzetek, úgy, mint az Északi középhegység többi részére. Ehelyett tengeri üledékes kőzetek építik fel, főként dolomit és mészkő. A hegység felszíne barázdás, karrok, lyukas mészkővonulatok, mésztufák és ördögszántások otthona. Ezek legnagyobb része a karsztforrások formáló ereje miatt alakult ki.

Sziklaszirtjei a Bükk-fennsíkot fogják közre, ami átlagosan 800 méterrel fekszik a tenger felett. A fennsíkot a Garadna patak két részre osztja, Nagy-és Kis-fennsíkra. A térség talán legnevezetesebb geológiai látnivalója a Fátyol-vízesés, ami 17 mésztufa lépcsőn keresztül bukdácsol Szalajka-völgyben.

Kettős-bérc (A Bükk legmagasabb pontja)

A hegység legmagasabb pontja a Kettős-bérc (960 m). A Bükk-vidék több csúcsból, sziklaszirtből áll, ilyenek a Bél-kő, Tar-kő, Pes-kő és a Vörös kő.

Barlangok a Bükkben

A Bükki Nemzeti Parkban több mint 1000 barlang található. Hazánk legmélyebb barlangját is itt fedezték fel, a Bányász-barlang közel 275 méter mélységű. Az egyik ilyen barlangban találták meg a neandervölgyi ember maradványait és kőeszközeit is, ami igen nagy történelmi jelentőséggel bír hazánk számára.

A Bükk ideális túrázzásra, kirándulásra
A Bükk ideális túrázásra és kirándulásra is - Upponyi hegység

Látnivalók a Bükki Nemzeti Parkban

A Bükk vidéke tele van szebbnél szebb és izgalmas látnivalókkal és kirándulóhelyekkel. Ezek közül párat megemlítünk:

Szilvásvárad

A vidék második számú látnivalója a Szilvásváradi kisvasút, ami gyerekeknek és szüleiknek okoz örömöt több generáció óta. Az első, természetesen a Szalajka völgy. Geológiai, antropológiai, földtörténeti és természeti csodák sokaságát rejti a vidék, amelynek nemzeti jelentősége van hazánkban. Éppen ezért a legtöbb látnivaló védett vagy nemzeti kincsként van elkönyvelve.

Szilvásvárad

Szalajka völgy

Meg kell említeni a híres Szalajka-patakot és a Fátyol vízesést, amiket mindenképpen keressünk fel, ha a Bükkben járunk. Ha pedig már itt vagyunk, akkor a Szabadtéri Erdei Múzeumot se hagyjuk ki, ami olyan, mint egy erdei iskola, ahol a felnőttek is jól szórakozhatnak és rengeteget tanulhatnak. A völgy részét képezi még a Sipovics Tengerszem is, amely rengeteg halnak ad otthont. Az Istállós-kői barlanghoz is kiránduljuk el, hiszen Magyarország egyik legtöbbet fotózott barlangjáról van szó.

Szalajka völgy

Millenniumi kilátó

Szép, tiszta időben pedig mindenképpen kiránduljunk egyet a Millenniumi Kilátóhoz, ami a 612 méter magas Kalapat-tetőn áll. A fából készült kilátó legmagasabb szintjéről egészen a Felvidékig ellátni.

Millenium kilátó

Miskolc

A Bükki Nemzeti Park legnépszerűbb városa Miskolc, amely olyan top listás látnivalókkal várja a turistákat, mint Lillafüred, Miskolctapolca, a Diósgyőri vár, a Szent István és az Anna barlangok, valamint a kisvasút, és az állatkert. Gyerekekkel az egyik legélménygazdagabb város hazánkban.

Miskolc

Lillafüred

A Szalajka völgyhöz hasonló népszerűségnek örvend Lillafüred, ahol a Hámori tó, a Szinva vízesés, és a Függőkert várja a természet szerelmeseit.

Lillafüred

Miskolctapolca

Hazánk egyik legjobb fürdője a különleges Miskolctapolcai Barlangfürdő, aminek vize köztudottan kiváló ízületi panaszokra. A fürdőt már ősidők óta ismerik a környéken élők, de Tapolca csak a török hódoltság után, nagyjából a 16-17. században vált széles körben népszerű fürdővárossá.

Miskolctapolca

Eger

A park határán fekvő mesés Eger hangulatos belvárosával, az Egri várral, és a híres Szépasszony völgyével szórakoztat minket.

Eger

Cserépfalu

A Bükk különleges tufa vidéke országszerte híres, Cserépfalu pedig a központja. Az Ördögtorony Kaptárkövekről elnevezett tanösvény során bejárhatjuk az összes fontosabb látnivalót egy 10 km-es túra során.

Cserépfalu

Udvar kő barlang

Itt található az egyetlen magyarországi szakadéktöbör az Udvar-kő, amely 18 méter mély és 18-22 méter széles barlang.

Diósgyőri vár

A Diósgyőri várat a 13. században építették a tatárjárás után, ma korhű műemlékként funkcionál. A gótikus stílusú vár Nagy Lajos uralkodásának idején volt a legjobb állapotban. Akkoriban a vár a három oszloppal alátámasztott, kéthajós csarnokú lovagtermével a legnagyobbnak számított egész Európában. A várat 4 méter mélységű várárok vette körül, melyet a környező patakok tápláltak.  A 17. század végére a vár állapota erősen megrongálódott, így az lakhatatlanná vált.

Manapság a vár több kulturális eseménynek, fesztiválnak ad otthont, így a Diósgyőri Várjátékok is itt kerülnek megrendezésre.
A Diósgyőri várat a 2010-es évek óta rekonstruálják, azóta már korhű bútorokkal is berendezték. 

Bélkő (Bélapátfalva)

A 815 méter magas Bélkő a Bükk egyik legérdekesebb látnivalója. A fehér monstrum színét az azt alkotó mészkőnek köszönheti. Nemcsak érdekes látványt nyújt a hegy, közkedvelt kirándulóhely, és a népszerű Bélkő tanösvény is itt halad át. Aki ide ellátogat, egy izgalmas és érdekes napnak néz elébe.

Bükki Nemzeti Park, Bélkő

Noszvaj

Noszvaj látnivalói igen változatosak, így nem csoda, hogy Magyarország egyik legkedveltebb úticélja lett az elmúlt években. Az Egertől csupán pár km-re található település Heves megye egyik ékköve.

Noszvaj

Szomolyai Kaptárkövek tanösvény

25 különböző formájú kaptárkövet csodlhatunk meg az izgalmas, 4 km hosszú tanösvényen. A mintegy 4,8 hektárnyi terület hasonló Cserépfaluhoz, ám itt több fülkét találunk, 132 kisebb-nagyobb vájattal.

Szomolya

További látnivalók

Cikkünkból az alábbi látnivalókat nem fejtettük ki: Anna barlang, Bálvány, Bélapátfalva, Boldogasszony köve, Bükkszentkereszt, Dinó Park, Garadna völgy, Gerenna vár, Gloriett tisztás, Gyógyító kövek, Felsőtárkányi állami erdei vasút, Kecske lyuk barlang, Lak völgyi tó, Látó kövek, Lázbérci víztározó, Varbói víztározó, Magos-kő, Molnár szikla, Pálos kolostor, Pisztráng tanösvény, Szarvaskő, Szarvaskő vára, Szent István barlang, Szeleta barlang, és Upponyi hegység.

Információs központok

A park kerületén több információs központot is találsz. Ezek mindegyikén rengeteg szóróanyagot és információt megtalálsz a nemzeti parkkal kapcsolatban.

  • Nyugati kapu Látogatóközpont
  • Szalajka-völgy Információs ház
  • Baglyas-kő vár Természetvédelmi Látogatóközpont

Túraútvonalak a nemzeti parkban

A Bükki nemzeti Park túraútvonalainak listája igencsak hosszú. Jelenleg 31 hivatalosan is számon tartott túraútvonal közül választhatsz a park látogatásakor. Az ösvények között bőven találsz olyat, ami témaközpontú tanösvény, mint például a Sámsonháza-Budahegyi tanösvény, amelyen évmilliókat repülhetsz vissza az időben, és olyat is, ahol inkább a túrázás fizikai aspektusait tapasztalhatod meg a meredek kaptatókon.

A tanösvények között akad ezen kívül bőven erdészeti, geológiai, biológiai és általános környezetismereti tanösvény is. Ha a hosszabb, egésznapos túrákat kedveled, ahol bőven van kihívás, és szereted, ha a nap végén remegő lábakkal fekszel le, akkor ajánlom például a Fülek-Ajnácskő Várhegy tanösvényt, aminek hossza 20,11 km oda-vissza és az út alatt 554 méter emelkedőt kell megtenned.

Az Országos Kéktúra majdnem az összes csúcsot érinti a Bükk-vidékben. Családdal, pici gyerekekkel pedig a Függő-kő tanösvény kiváló választás lehet. Itt nincs szintemelkedés. Az út hossza 1 km oda-vissza, viszont a Cserhát leglátványosabb andezit szikláját csodálhatod meg.

Növény és állatvilág

A park közel 95%-át erdő borítja, aminek legnagyobb részét cseres tölgyek, gyertyános tölgy és hegyvidéki bükkösök teszik ki. Ezeken kívül találhatóak különböző fenyőerdők, de ezeket egytől egyig mesterségesen telepítették. A táj érdekessége az úgynevezett Őserdő, ahol akár 200 éves bükkfákkal is találkozhatsz.

A hegyvidék páratlan növényvilággal rendelkezik. Az itt található a fajok nagy része fokozottan védett. Kiemelkedik innen a virágboltok nagy kedvence, a tüzes liliom (Lilium bulbiferum), az egyik legritkább orchideafajta, a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus), és a nemzeti park címerében is felismerhető szártalan bábakalács.

Olyan kétéltűek leltek itt otthonra, mint a sárgahasú unka (Bombina variegata), alpesi gőte (Triturus alpestris) és a gyepi béka (Rana temporaria). A madárfajok közül a holló, uhu, parlagi sas kígyászölyv és kerecsensólyom is itt találtak fészket. Hazánk összes denevérfajtája megtalálható a Bükk erdeiben.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link 👍