Brassót a Déli-Kárpátok veszi körül és a történelmi Erdély egyik fővárosaként tartják számon. A város számtalan látnivalóval vár téged, sokat tanulhatsz Erdélyről is és természetesen túrázásra is van lehetőséged az egykori Barcaság területén.

Maga a város nem fog csalódást okozni, ha szereted a természetet, a fákkal díszített utcákat és a történelmet. Hiszen a legtöbb látnivaló vagy történelmi jellegű, vagy egy természeti képződmény.

Bővebben a városról

Brassó az erdélyi szászok és a Barcaság nem hivatalos fővárosa és mivel kelet-nyugati irányban sok kereskedelmi út szeli át, egy nagy kereskedelmi központnak számít.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Stratégiai jelentőségét pont ez adja és nem meglepő, hogy elődeinknek kemény csatákat kellett megvívniuk az itt beáramlani próbáló hódító hadakkal. Ezért is húzták fel itt azokat a középkori erődöket, amelyeket most te is meglátogathatsz!

A város az azonos nevű megye székhelye. Románia közép régiójához tartozik, és Győr testvérvárosa 1993 óta. Érdekes még továbbá azt is tudni Brassóról, hogy a Románia nemzeti himnusza itt született.

?
Tipp: Brassót románul Brașov-ként találod meg.  

Képek és videók

Brassó jelképe a hollywood-i mintára készített tábla
Brassó városának látképei

Térkép - Hol van Brassó?

Cím, elhelyezkedés, megközelítés

Brassó, Románia egyik legismertebb városa. A Kárpátokban járunk, Erdély területén. Bukaresttől megközelítőleg 160 kilométerre található északra. Budapesttől kb. 730 km-re, míg a Fekete-tenger partjától 380 kilométerre helyezkedik el.

  • Távolság Budapesttől: 9 óra | 720 km
  • Távolság Bukaresttől: 3 óra | 190 km
  • Távolság a Törcsvári kastélytól (Drakula kastély): 30 perc | 30 km
Brassó térkép - Budapest távolság
Brassó térkép - Budapest távolság

A román autópályáról és autópálya matricáról írt kisokost itt találod.

#1 Brassói városfal

Brassó városfalának bástyái

Minthogy Brassó fontos kereskedelmi útvonalak mentén helyezkedett el, a 13. században várfal felhúzására volt szükség. A kőfalat ugyan lerombolták a támadók több esetben is, nyomokban még mindigg fellelhető, sőt, van ahol a mai napig eredeti nagyságában megtekintheted.

A városfal nyugati oldalán két kapu volt, az egyik, a Katalin-kapu (korábban Szentlélek-kapu), a másik a Bolgárszegi-kapu. A Katalin kaput a 16. században, a Bolgárszagit pedig a 19. században építették.

A városfalon eredetileg 32 torony és bástya volt, amelyek legtöbbje ma is áll. A legjobb állapotban megmaradt bástya a Takácsok bástyája, amely hatszögletes alaprajzú, többemeletes, és fából készült fedett folyosója van. Jelenleg múzeum működik benne.

Észak-keleti irányban találod a Szövetkészítők bástyáját, ami a 920 méter hosszú várfalon kapott helyet. Innen tovább haladva a 12 m magas, újjáépített, hatszögletű Kötélverők bástyáját tudod megnézni.

A fal nyugati oldalán a Fehér torony és a Graft-bástya áll, ami eredetileg felvonóhíddal is rendelkezett. Itt déli irányba indul a fal, ahol a háromszintes Kovácsok bástyájába fut bele, ahol az Állami Levéltárat találod.

A Warte-dombon két torony szolgáltatott megvédeni a város kívülről. Az egyik a négyszögletes Fekete torony (11 m magas), a másik a félkör alakú Fehér torony. A korábban említett, Szent István általá építtetett cenk-hegyi várnak ma már csak az alapja látszik.

Bővebben a városfalról

  • Graft bástya címe: Strada După Ziduri, Brașov, Romania
  • Fehér torony címe: Aleea Tiberiu Brediceanu, Brașov, Romania
  • Fekete torony címe: Brașov, Romania
  • Félkör alakú bástya címe: Calea Poienii, Brașov, Romania
  • Takácsok bástyája címe: Strada George Coșbuc 9, Brașov 500015, Romania
  • Szövetkészítők bástyájának címe: Aleea Tiberiu Brediceanu, Brașov, Romania

Fehér torony

Az 1400-as években épült fehér torony egy kihagyhatatlan látnivaló Brassóban! A belső része ugyan zárva van a látogatók előtt, de érdemes lehet a külső falépcsőkön felsétálni és innen lepillantani a városra.

Ide fával borított út vezet az Óvárosból és az út végén egy kis parkot is találhatsz. Sajnos kevés parkoló helyet építettek ki a torony közelében és kutyával sem engednek be.

Takács bástya

A már korábban említett Takács bástya egy jó állapotban megmaradt középkori erődítmény, amelynek alapvető feladata Brassó városának védelme volt. A bástya falai az alapnál 4 méter vastagok és lőréseket is találhatsz rajtuk. Itt van még ezenkívül két megfigyelése használt torony is. Az épület belsejében négy szintet találhatsz, rálátással a belső udvarra is.

Ha már bent vagy, érdemes lehet megtekinteni az ugyan nem túl nagy, de annál érdekesebb történelmi múzeumot, ahol a többi bástyáról láthatsz fotókat, valamint különböző arab feliratokkal díszített fegyvereket is szemügyre vehetsz. Ezeket a törökök használták a szászok ellen való háborúban. Itt találhatod még egyébként az 1600-as évek Brassó városának makettjét is, amelyet az 1896-os világkiállításra készítettek, amikor is a terület még Magyarország része volt. Az erődítmény kiváló hangtechnikai paraméterei miatt gyakran hangversenyek színhelyéül szolgál.

A helyszín keddtől vasárnap reggel 10-től délután 6-ig megtekinthető és a belépődíj 7 román lejbe kerül.

Árvaház utcai kapu

A kaput 1827 és 1828 között építették, főként azért, hogy a megemelkedett forgalmat ezen keresztül átvezetve kissé csökkentsék a többi út terhelését. A kőből és téglából épült kaput klasszikus stílusban tervezték és diadalív jellegű boltíveket láthatunk rajta. A középső boltív az átmenő forgalomnak van kialakítva, ezáltal egy kicsit nagyobb és mind a két oldalon alakítottak még ki kisebb boltíveket a gyalogosoknak.

A latin feliratok a kisebb boltívek feletti szalon az építés dátumáról árulkodnak és azt is kideríthetitek belőlük, hogy a kaput 1817 után építették.

Katalin kapu

Az Katalin kaput a szabók céhe építette 1559-ben védelmi célokból, miután 1526-ban az eredetileg itt álló kaput eltörölte a föld színéről egy áradás. Itt egyébként régen Szent Katalin kolostor volt és ez az egyetlen olyan középkori városkapu, amely a mai nap is megtekinthető.

A középső torony csak egy részét képezi az eredeti kapunak és bizonyos dokumentumokban arról olvashatunk, hogy itt volt még egy faépület is, amelyet aztán 1827-ben elbontottak. Az eredeti szerkezetet megtekintheted a Takács bástyában, ahol az 1600-as évek Brassójának modelljét veheted szemügyre. A régi dokumentumok a Porta Valacce néven hivatkoznak a kapura és ez volt az egyetlen olyan bejárat, amelyen a románok is beléphettek. A többi négy bejárat használata nem volt engedélyezve számukra.

A szász uradalom alatt a 13. és a 17. század között a románoknak nem volt engedélyezve az ingatlanok birtoklás, így az erődítmény falain belül és azon kívül telepedtek le. Románokat a városba csak bizonyos időben engedték be, és ha a várfalon belül szerettek volna árusítani, akkor nekik a kapunál árusítási jogot kellett pénzért cserébe megváltani.

#2 Fekete templom

Biserica Neagra

A híres Fekete templom Brassóban
A híres Fekete templom Brassóban

A Brassóban található Fekete templomot a város német közössége építette és a város egyik legjelentősebb gótikus stílusban épült emlékművének számít. A régióban a luteránusok zarándokhelyként is ismert.

Állítólag fekete színét a templom akkor kapta, amikor 1689. április 21-én Antonio Caraffa felgyújtatta a várost, és a korom befogta az épület falait.

A templom kihagyhatatlan látnivaló, és tájékozódási pontnak is tökéletes a navigációhoz.

  • Honlap
  • Cím: Curtea Honterus, Brașov, Romania
  • Nyitvatartás: változó, hétfőnként zárva

Olvasd el rövid cikkünket, ha nem vagy jártas Románia megyéiben.

#3 Barcarozsnyó vára

Cetatea Râșnov

Barcarozsnyói vár, Brassótól 15 km-re (Roománia)
Brassó a Barcarozsnyói vártól mindössze 20 percre fekszik
Barcarozsnyói vár, Brassótól 20 km-re (Románia)

Az impozáns erődítményt Barcarozsnyóban, Brassótól 20 km-re találod a Törcsvári szorosban. A Barcarozsnyói vár Erdély egyik legnagyobb erődje, ami egy 150 m magas sziklán kapott helyet. Csakúgy, mint Brassóban a város nevéről készített felirat, itt is megtalálod a Rasnov feliratot a vár előtt, ami Barcarozsnyót jelenti.

A várat az Erdélyt kívülről érkező támadások kivédésére építették. A történelmi Magyarországot leigázni kívánó hadak általában a Törcsvári-szoros irányából érkeztek és innen próbálták meg Brassó városát megtámadva betörni a Barcaságba.

A birodalmat támadó csapatok ellen való védelmet a helyiek számára kizárólag ez az erődítmény nyújtotta.Előfordult olyan is, hogy a helyieknek hosszú éveken át az erődítményben kellett lakniuk és ilyenkor döntöttek úgy, hogy tovább bővítik az épületeket.

  • Nyitvatartás: 09:00 - 19:00 (télen rövidebb lehet)
  • Honlap
  • Cím: Strada Cetății 17, Râșnov Romacril 505400, Romania
  • Távolság Brassó központjától: 20 km | 30 perc
Szereted a várakat? Akkor olvass tovább: Románia legérdekesebb várai, Magyarország legszebb várai

#4 Barcarozsnyói barlang

Valea Cetatii Cave

Brassó, Barcarozsnyói barlang kirándulóút

Ha már Barcarozsnyóban vaggy, ne hagyd ki a várostól kb. 1.5 kilométerre található barlangot. A természetvédelmi övezetben fekvő barlang mélysége 28 méter, magassága 10 méter tengerszint feletti magassága pedig 850 méter.

Ha Barcarozsnyó irányából indítod a túrádat a régi ortodox templomtól követve a kék színű jelzést megközelítőleg egy óra után el fogsz jutni a barlanghoz. A barlang bejárása nem vesz sok időt igénybe. Ezért bátran kombináld azt a Barcarozsnyói vár meglátogatásával.

  • Cím: Râșnov 505400, Romania
  • Távolság a Fekete templomtól (Brassó):
  • Honlap
  • Nyitvatratás: 10:00 - 18:00, minden nap

#5 Törcsvári kastély

Castelul Bran

Törcsvári kastély, Románia
Brassó a Törcsvári kastélytól mindössze 30 percre fekszik
Törcsvári kastély, Románia

Brassó környékén kötelező program a Tröcsvári kastély, vagy a popkultúrálisabb nevén Drakula kastély. A belülről is látogatható vár ma már csak múzeumként üzemel. A vár Erdély egyik legépebben megmaradt, középkori kastélya. Törcsvár az évek során többször felújítás alatt állt, ám a közelmúltban is teljes mértékben restaurálták. A várban járva többet megtudhatsz II. Vladról, valamint fiáról, III. Vladról, azaz Vlad Tepesről.

  • Nyitvatartás: 09:00 - 18:00 (télen 16 óráig)
  • Honlap
  • Cím: Strada General Traian Moșoiu 24, Bran 507025, Romania
  • Távolság a Fekete templomtól (Brassó): 30 km | 30 perc

#6 Salamon kő szoros

Pietrele lui Solomon

Brassó térkép - Salamon kő távolság
Salamon kő, Brassó, Románia

A Salamon-kő egy szoros ahová a helyiek és a turisták is előszeretettel látogatnak el. Itt túrázni, kirándulni, napozni, piknikezni tudsz, sőt akár sakkozni is a helyi idősekkel.  

Nevét Salamon magyar királyról kapta, aki a korabeli történetek szerint erre menekült üldözői elől. Ezzel áll még kapcsolatban Brassó városának címere is, amelyen egy koronát és egy abból kinövő fát láthatunk. Állítólag Salamon király a mai Salamon-kőnél rejtette el egy fánál koronáját és innen származik ez a motívum.

A hagyomány szerint a szorost végig kell járnod és felkapaszkodni a Salamon kőre. Természetesen még az is előfordulhat, hogy megtalálod Salamon elveszett koronáját is.

A helyi állat és növényvilág számos olyan fajt magában foglal, amelyet az európai szabályok értelmében védetté nyilvánítottak. Találkozhatsz itt vörös rókákkal, mókusokkal, sárga szalonkával és akár vörösbegyet is láthatsz.

  • Cím: Pietrele lui Solomon, Brasov, Romania
  • Nyitvatartás: 0-24
  • Távolság a Fekete templomtól (Brassó): 4 km | 12 perc

#7 Hétlétra vízesés

Canionul Șapte Scări

Brassó térkép - Hétrlétra vízesés (Seven ladders)
Hétrlétra vízesés szurdok útvonal - Brassó

A mindössze 12 percre található Hétlétrák, másnéven Hétlétra vízesés a környék egyik legérdekesebb természeti látnivalója. Az összesen 7 vízesést felölelő turistaút során acél létrákon halad előre utad. A neve ugyan kicsit megtévesztő, mert a szorosban nem hét, hanem ennél több - 10 létra található, amik közül a legmagasabb 15 méteres.

A szurdok a kialakított kapaszkodóknak és létráknak köszönhetően egész hosszában bejárható. Ehhez a sárga jelzést kell követned. A bejárat alul található, mivel a szzurdok csak egyirányú. A bejáratnál fogsz tudni jegyet venni a szurdokba.

A Salamon-kőhöz képest a Hétrlétra egy izgalmasabb, vadregényesebb kirándulóhely. Ide már elkell a túrabakancs, viszont nagyobb tömegre sem kell számítanod - habár állítólag Románia egyik legnépszerűbb szurdokáról beszélünk.

  • Cím: Strada Canionului, Dambul Morii 505600, Romania
  • Távolság a Fekete templomtól (Brassó): 20 perc | 12 km

#8 Fellegvár (Brassó)

Cetățuia de pe Strajă

Brassó látnivalók: Fellegvár
Brassó térkép - Fellegvár
Brassó látnivalók: Fellegvár

A Fellegvárat a Márton-hegyen találod, aminek másik neve a Fellegvár-hegy. Eredeti célja az volt, hogy megakadályozza a brassói városerőd ágyúzását a környező magaslatokról. Később a várat raktár, börtön és városi irattárként is használták.

A várban négy olaszbástyát találsz, amik a négy égtáj felé néznek. Központi magja, a 15. század elején épült óratorony. A bástyákat később építették hozzá a várhoz, majd a külső részeket a 17. században. A várhoz egyetlen kapu tartozik, amit felvonóhíd segítségével tudtak nyitni és zárni.

  • Honlap
  • Cím: Strada Dealul Cetăţii 5, Brașov, Romania
  • Távolság a Fekete templomtól (központ) gyalog: 20 perc | 1,5 km

#9 Cenk hegy

Tâmpa

Cenk hegy, Brassó

A Cenk-hegy, másnéven Tâmpa - a Keresztényhavas hegytömb része, és az a hegy, amin a Brassó felirat is ékeskedik. A túrázók által gyakran látogatott úticél, ám ha nem szereted az izzasztó mutatványokat, a felvonó segítségével könnyebben is feljuthatsz (kb. 5 perc alatt). A városhoz képest a hegy délre található.

Cenk tengerszint feletti magassága 960 méter. Ez azt jelenti, hogy a mészkő hegycsúcsok megközelítőleg 350 méterrel magasodnak Brassó városa felé.

A 1.5 km² területen ritka állatfajok élnek. Ezekbe beletartoznak a medvék, a madarak, illetve a lepkék is. Itt él a romániai lepkeállomány megközelítőleg 35 százaléka! A különleges állatvilág mellett egyébként még ritka növényeket (májvirág és erdélyi szélfű) is fellelhetsz ezen a vidéken.

A túrázók számára fontos lehet tudni azt is, hogy a Brassói erdőbe 1837-ben a helyi erdőgazdálkodási szövetkezet 25 kijelölt túraútvonalat jelölt ki. Ezek között van egy autóút is, tehát akik nem csak és kizárólag túrázni érkeztek a helyszínre, azok akár autóval is áthajtanak a brassói erdőkön.

Akik már jártak itt, arról számolnak be, hogy a csúcsról a kilátás lenyűgöző és a tetőről egy tiszta napon az egész Barcaság is jól látszik.

#10 Nicolae Titulescu park

Brassó, Nicolae Titulescu park

Brassó városának egyik legszebb parkja, amelynek történelme 1885 környékére vezethető vissza. Az Eroilor sugárút és a Nicolae Iorga utca között található, a Piața Sfatului-tól 350 méterre északi irányban.

A park állapotára ügyelnek a helyiek és a járdák, a virágágyások, a játszóterek valamint a szökőkutak is kiváló állapotukban vehetők szemügyre. A parkban találhatod még a híres 20. századi román diplomata Nicolae Titulescu és a költő Cincinat Pavelescu szobrát is.

  • A parkot meg tudod tekinteni bármikor, belépőjegy megfizetése nélkül.
  • Cím: Nicolae Titulescu park, Brassó, Románia
  • Távolság a Fekete templomtól gyalog: 15 perc | 1,5 km
  • Nyitvatartás: 0-24, minden nap

#11 Alsórákosi Természetvédelmi Terület

Vulcanul Racoș

Alsórákos vulkán - Brassó látnivaló
Alsórákos vulkán - Brassó látnivaló

Brassó városától mindössze 1 órás autóútra fekszik az igen látványos Alsóráosi vulkán mélyedés. A lenti fotóra pillantva úgy érzi az ember, mintha egy trópusi szigeten, vagy Izlandon járna. Pedig a kör alakú képződmény az Alsórákosi Természetvédelmi terület, és Romániában található.

Az egykori bazalt bánya után maradt vájatot a csapadék vize szokta feltölteni, így soszor tó képződik a mélyedésben.

  • Cím: Vulcanul Racoș, Romania
  • Távolság a Fekete templomtól: 1 óra / 70 km
Brassó látnivalók térkép - Alsórákosi Természetvédelmi Terület
Brassó látnivalók térkép - Alsórákosi Természetvédelmi Terület

#12 Első Román Iskola (múzeum)

Történelmi jelentőséggel bír az iskola épülete, így tehát érdemes lesz ezt is meglátogatnod ha Brassóban jársz. Ez az első olyan iskola, amely Erdély területén román nyelven tartott órákat a diákok számára 1583-ban.

Magát az épületet a történelmi Magyarország területén 1495-ben húzták fel, de bizonyos kutatások szerint az oktatás már jóval ez előtt elkezdődött.

Az itt tanuló diákok különböző családi háttérrel rendelkeztek, főleg azért, mert a környéken az volt az egyetlen román nyelven tanító iskola és akik fontosnak tartották az anyanyelven történő oktatást, azok a messzi falvakból is elhozták ide gyerekeiket.

A környező falvak általában egy onnan származó diáknak finanszírozták az oktatást, hogy az iskolában megszerzett tudást később visszavigye a faluba és emelje községe színvonalát.

Összesen 1730 diák jelent meg az iskolában, azonban egyidejűleg nem több mint 110 tanulónak adtak órákat.

#13 Brassó megyei történelmi múzeum

A múzeumot 1949 és 1950 között hozták létre és a Tanácsházban kapott helyet a brassói Tanács téren.

A múzeum létrehozásának célja a helyi kultúrák megőrzése, bemutatása volt. Ezek között értendő természetesen egész Erdély, a Barcaság és a szászok hagyományainak, valamint kulturális emlékei is.

A környéken folyamatosan végeznek régészeti kutatásokat és ezek keretében a középkorból és az azt követő korokból hoznak a felszínre tárgyakat, amelyeket aztán a múzeumban állítanak ki.

?
Tipp: gyerekekkel érdemes lehet meglátogatni a Brassói Állatkertet, a Kaland Parkot, vagy a Dino parkot Barcarozsnyóban. 

Lakosság

A Brassó az egyik legkeletebbre fekvő olyan város, ahol még hallhatunk magyar szavakat, habár már nem sokat. A magyar lakosok száma 16 000 fő körül lehet. A 2011-ben végzett romániai népszámlálások adatai alapján Brassóban 253.200 fő él és ezzel Románia hetedik legnépesebb városa. A külvárosi területeket is beleszámoljuk, több mint 380.000 fő lakik a román városban.

Időjárás

Brassó éghajlata kontinentális, a nyár és a tél egyaránt 50-50 napig tart. A hőmérséklet nyáron 22 °C – 27 °C között van, télen pedig -10 °C és -2 °C.

Történelem - röviden

Mielőtt a magyarok elfoglalták volna a Brassó környékét a honfoglaláskor, a területet bolgárok lakták. Az első várat (Brassovia) Szent István királyunk építette a város melletti Cenk nevű hegyre. A vár ma már csak romjaiban fellelhető.

Brassónak van német vonatkozása is, hiszen II. Endre 1211-ben az említett várat a német lovagrendnek adományozta.

A 13. században a tatárok felgyújtották a várost, és a folyamatos támadásoknak kitett Brassó köré így elkezdtek falakat építeni. A város egy időre török kézbe került, ám annak visszafoglalás után Luxemburgi Zsigmond például itt tartott országgyűlést. Később a várfalakat elkezdték ismételten felépíteni, többek között a Cenki vár romjaiból.

A városban járt Mátyás király is, aki itt pihent meg seregeivel a moldvai hadjáratok idején.

A város nevéhez a történelem során több esemény is köthető, ám ugorva egy nagyot 1849-ig, Bem tábornok foglalta vissza a várost a kurucoktól. A város felett található Fellegvárat a cári csapatok bevették, majd ezt követően védelmi szerepe megszűnt Brassónak.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link ?